Ráunhat­e az ember Haydn és Mozart melegséget árasztó zenéjére, Takács-Nagy Gábor energikus vezénylésére vagy Ilja Gringolc Stradivarijának hangjára? Lehetetlen.

Haydn 59. szimfóniájának lassú bevezetés nélküli első tétele szinte belobban, ám a mű nem erről, hanem egy konkrét eseményről kapta a nevét, mégpedig jóval a keletkezése után, az 1770-es években. A kompozíciót Gustav Friedrich Grossman A tűzvész című színdarabjának szünetében adták elő az Esterházy­udvarban, csak ekkor ragadt rá a „Tűz” becenév. A színpadias, meghökkentő dinamikai és hang­ szerelésbeli váltásokban gazdag mű címe mindenesetre találó.

Nem lehetünk elég hálásak annak a becsületes New York-i taxisofőrnek, aki 2008-ban visszaadta gazdájának az autója hátsó ülésén hagyott Stradivari-hegedűt. A „Kiesewetter” néven ismert hangszeren ma Itzhak Perlman egykori növendéke, a Gringolc-vonósnégyes elsőhegedűse, az orosz Ilja Gringolc játszik – most épp Mozart utolsó, 5. hegedűversenyének szólóját. A zeneszerző 1775 végén, nem egészen húszévesen e mű befejezésével intett búcsút a műfajnak. Az apparátuson és a hangnemen kívül az operai jelleg is Haydn Tűz szimfóniájához köti a művet: itt a szólóhegedű viselkedik olykor primadonnaként. A „Török” melléknévvel is illetett darab fináléjában valóban törökös, vagy még inkább verbunkos­ és más magyaros motívumok jelennek meg.

A szünet után timpanival és jelentős fúvósszekcióval bővül a Fesztiválzenekar, ez szükséges ugyanis Haydn 99. szimfóniájának megszólaltatásához. Az udvari magánkoncertekhez szokott szerzőnek óriási élmény volt az angol főváros és a nagyközönségnek adott fizetős hangversenyek; ezt a művet második nagy sikerű londoni turnéjára írta 1793-ban, emléket állítva egyúttal barátjának, a nem sokkal korábban elhunyt Marianne von Genzingernek.