Nem átlagos zenekar - írja Luis Gago a spanyol La País napilapban megjelent kritikájában, miután szeptember 11-én a Luzerni Fesztiválon hallotta Liszt Ferenc 1. (Esz-dúr) zongoraversenyét és Faust-szimfóniáját a Budapesti Fesztiválzenekar előadásában, Fischer Iván vezényletével és Yuja Wang zongorajátékával.
A magyar zenekar erősségei közé tartozik, hogy nagyon szorgalmas, szilárd, ugyanakkor roppant rugalmas. Fischer Iván pedig sokkal több, mint karmester: kevés ilyen muzsikust látunk a pódiumon, árad belőle a teljesség és az intuíció, óriási technikai eszköztárral és minden bizonnyal kivételes hallással van megáldva. A zenészeket állandó készenlétben tartja, akik minden mozdulatát lesik: egy kézmozdulat sincs, amit le ne fordítanának a zene nyelvére. A zenekar már csak története, finanszírozása és társadalmi szerepvállalása miatt sem nevezhető átlagosnak. Sok részletben érzékelhető ez. A zenekar, amelyben sok arc sugárzik a muzsikálás örömétől, minden érzékünket megmozgatja játékával. Vannak persze jobb zenekarok több kiválósággal a soraikban, de csak igen kevés tudja felmutatni a harmónia sokféleségében rejlő egységnek ezt a fokát. […]
A konklúzió egyértelmű: Fischer, a nagyszerű zenész létrehozott és összefogott egy olyan csapatot, akik sokkal többre képesek, mint szép hangokat előcsalogatni hangszereikből. […]
És ha szemernyi kétség is maradt volna bennünk a zenekar különlegességét illetően: a zenészek miután hangszereiket a székekre helyezték, és szólamok szerint a színpad közepére álltak, abszolút csodálatra méltóan énekelték el Antonín Dvořák egy kórusművét, Az esti áldást (Op. 29, No. 1). Hány zenekar állna ki egy ilyen próbát? […]
