hun/ eng
keresés
kosaram
Selmeczi Gábor

Selmeczi Gábor

hegedű

1979-ben született zenészcsaládban. Hétévesen kezdett hegedülni Kutasi Margitnál, majd diplomát 2006-ban a Bécsi Zeneakadémián Rainer Küchl osztályában szerzett. 19 éves korától folyamatosan játszik a Bécsi Operaház és a Bécsi Filharmonikusok zenekarában, ahol a világ vezető zenészeivel és karmestereivel dolgozhatott együtt. Éveken keresztül részt vett a Salzburgi Ünnepi Játékokon is. 2001-ben lépett fel először a Budapesti Fesztiválzenekar művészeként, majd egy hosszabb megszakítás után 2011-től ismét rendszeres résztvevője a koncerteknek és az azt megelőző egyedülállóan aprólékos, igazi műhelymunkát jelentő felkészülésnek. 2012 nyarán alapította meg a Lanner Kvartettet azzal a céllal, hogy a bécsi családi muzsikálás és a párizsi szalonok hangulatát felidézve a komolyzene egy itthon talán kevésbé ismert, de gyönyörű szegmensével gazdagítsa az emberek mindennapjait.