hun/ eng
keresés
kosaram
fischer-ivan-bfz-mupa-maraton2019-c-barco-borggreve
Naptáramhoz adom

Nagyzenekari koncert: Bruckner

Fischer

2021
Március18 19:45
Naptáramhoz adom

Program

Anton Brucknerbio:

9. (d-moll) szimfónia

Közreműködők

Vezényel

További információ

Az esemény körülbelül 1,5 óra hosszúságú.

Az eseményről

„A vírushelyzet Magyarországon súlyos ezekben a napokban és ez a tervezett Bruckner kilencedik szimfónia produkciónkat is veszélybe hozta. Tekintettel arra, hogy a próbákat gyakori szellőztetéssel kellett megszakítanunk, hogy az eredetileg tervezett koncertterem, a Müpa ezekben a napokban bezárt, hogy a zenekari tagokat gyakrabban kellett tesztelnünk és a karanténban lévő tagjainkat hirtelen kellett pótolni, felmerült az egész produkció lemondása.

Mivel azonban nagyon szeretjük ezt a gyönyörű darabot, és mindent meg szeretnénk tenni az előadás és a felvétel megmentéséért, a nehézségek ellenére új helyszínen, a fokozott biztonsági intézkedéseket betartva, mégis előadjuk a szimfóniát, legalábbis annak Bruckner által megkomponált három tételét. Reméljük, hogy egy más alkalommal, talán nyugodtabb körülmények között, egyszer lehetőségünk nyílik a rekonstruált zárótétel eljátszására is. Most azonban közönségünk a közismert, befejezetlen formában hallhatja a remekművet.”

Fischer Iván

Érdekességek Bruckner szimfóniáját 1903. február 11-én Bécsben (karmester: Ferdinand Löwe) mutatták be; a Fesztiválzenekar utoljára 2014. március 15-én Taipeiben (karmester: Fischer Iván) játszotta.

Mi történt a művek keletkezése idején? 1903. október 10-én Manchesterben megalakult a Nők Társadalmi és Politikai Uniója (WSPU), a nők választójogáért harcoló szervezet / 1903. október 8-án Koppenhágában bemutatták Carl Nielsen dán zeneszerző Héliosz-nyitányát / 1903-ban megjelent Jack London amerikai író A vadon szava című regénye

Teljes leírás