hun/ eng
search
my basket
„A hangszeres gyakorlás ugyanolyan kötelező volt, mint a fogmosás” – interjú Anna-Lena Elberttel

Interview

„A hangszeres gyakorlás ugyanolyan kötelező volt, mint a fogmosás” – interjú Anna-Lena Elberttel

Anna-Lena Elbert szoprán énekesnő akkor érzi magát a legteljesebbnek, ha a zene szolgálatában állhat. Májusban lép fel először a Müpában, ahol Ligeti György egyetlen operájából énekel három „igen összetett”, „kissé őrült”, de „nagyon vicces” áriát Fischer Iván vezényletével. Miért érdemes eljönni a koncertekre? Hogy lehetne közelebb vinni a fiatalokhoz a klasszikus zenét? Mit hallgat a szabadidejében? Interjúnkból kiderül.

Jól tudom, hogy nem a májusi lesz az első alkalom, hogy Budapesten lép fel?

Anna-Lena Elbert: Igen, tavaly ősszel már jártam a magyar fővárosban, az újjáalakult OMIKE (Országos Magyar Zsidó Kulturális Egyesület) nyitókoncertjén a gyönyörűen felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában, de a májusi koncert lesz az első fellépésem a Müpa színpadán és már nagyon várom!

Hogy került kapcsolatba Fischer Ivánnal és zenekarával?

A-L. E.: Ez tulajdonképpen elég szokatlan volt. Érkezett egy ehhez hasonló e-mail: „Hello! Maestro Ivan Fischer szeretne veled dolgozni, lenne kedved?” Alig akartam elhinni. Nem is tudom, honnan hallott rólam, meg kell őt kérdeznem erről.

Hogyan készül a májusi koncertre? Kifejezetten nehéz áriákat énekel majd Ligeti György egyetlen, Le grand macabre című operájából.

A-L. E.: A darab, ami tulajdonképpen három áriából áll, már jó ideje kísér engem. Még diákkoromban tanultam meg, és mostanra volt szerencsém néhányszor előadni. Azt hiszem, eddig ez volt a legnagyobb gyakorlómunka, amit valaha beetettem tíz perc zenébe. Minden új előadás előtt egy hónappal újra elkezdem énekelni és gyakorolni ezt az igen összetett és nagyon szórakoztató darabot.

Mit üzen azoknak, akik rendszeresen járnak BFZ-koncertekre, miért jöjjenek el?

A-L. E.: Nos, a BFZ közönségének nem kell külön mondanom, hogy ez a zenekar milyen fantasztikus élményt nyújt. Általánosságban azt gondolom, hogy a zene élő koncertekre való. A mi programunk nagyon kontrasztgazdag lesz Bach és Brahms műveivel, Ligetitől a „Mysteries of the macabre” pedig egy nagyon szórakoztató, izgalmas és egy kicsit bolondos darab, amit nem lehet gyakran hallani.

Mit gondol, hogyan illeszkedik egymáshoz a barokk és a kortárs zene?

A-L. E.: Ebben a kérdésben csak a saját tapasztalatomról tudok beszélni. A barokk és a kortárs zene éneklése eléggé hasonló technikai szintű készségeket igényel. Természetesen ez nem kizárólag ezekre a korszakokra vonatkozik. Én személy szerint szeretem, ha művészileg nagyon kontrasztos módon tudom kifejezni magam és ezért szeretek érzelmileg is bevonódni egy-egy Bach-áriába az egyik nap, másnap pedig egy kissé őrült Ligeti-áriába. De természetesen ugyanez igaz egy nagyzenekarral előadott, csodálatos romantikus áriára is. Talán a két korszak közötti kapcsolat vonzereje a kamarazenei hangszerelésben rejlik és abban, hogy mindkettő meglehetősen kis „buborék” a nagy, komolyzenei színtéren.

Azt már elárulta, miért jöjjön el a koncertünkre egy BFZ-rajongó. Azoknak miért lenne ott a helyük, akik egyébként nem járnak komolyzenei koncertekre?

A-L. E.: Szerintem Ligeti szokatlan módon megkönnyíti a hallgató dolgát. Ez egy kissé őrült darab – ritmusok, harmóniák, félig nonszensz szöveg, ráadásul nagyon rövid és vicces. Könnyű csak úgy belefeledkezni és hagyni, hogy egy rövid időre elutazzunk Ligeti világába. Hiszem, hogy a klasszikus zene szinte mindenkit elérhet és megérinthet. Mindig azt mondom a barátaimnak, akik nem járnak túl gyakran klasszikus zenei koncertekre: csak gyere el, és hagyd, hogy hatással legyen rád! Nem kell előre tudni semmit, csak légy nyitott és nézd meg, mi történik! Az a tapasztalatom, hogy a legtöbb ember különlegesnek éli meg, amikor ennyi ember lép fel élőben a színpadon és általában mindenki talál benne valamit, ami tetszik neki.

Hogyan hozná közelebb a fiatalokat a klasszikus zene és az opera világához?

A-L. E.: A legjobb módja ennek az, ha folyamatosan megkérdőjelezzük saját jelentőségünket művészként, illetve szervezőként. Miért csináljuk ezt? Mit akarunk valójában elérni? Hogyan érhetjük el a fiatalabb korosztályt? Hogyan tudjuk csökkenteni a koncertre járás „akadályát”? Hogyan tudnánk átalakítani például a teret? Kombináljuk a különböző művészeti ágakat/kifejezési formákat? És persze: hogyan válhat a klasszikus zene öröksége annak a kultúrának a részévé, amelyben felnövünk, már kiskorunktól kezdve. Más szóval, hogyan tudnánk a klasszikus zenét életünk szerves és „normális” részének tekinteni? És ez alatt nem a kötelező iskolai osztálylátogatást értem egy 40 éves, hihetetlenül elavult értékeket közvetítő Varázsfuvola-előadáson.

Ön mikor és hogyan került kapcsolatba a klasszikus zenével?

A-L. E.: Muzsikuscsaládba születtem; szülők, nagybácsik, nagyszülők…mind zenészek. Szóval a zene mindig is nagyon fontos része volt az életemnek. A hangszeres gyakorlás pedig ugyanolyan kötelező volt, mint otthon a fogmosás.

Van kedvenc zeneszerzője?

A-L. E.: Nehéz kérdés, amire egyáltalán nem tudok válaszolni, mert gyakran változik. Vannak zeneszerzői fázisaim, de vannak olyan zeneszerzők, akik különleges módon, nagyon hosszú időn keresztül kísérnek engem, ilyen például Bach és Schubert. Mindig is úgy éreztem, hogy mélyen kötődöm hozzájuk, és amikor énekelek, valahogy mindig „otthon érzem magam” velük.

Kiket hallgat a Spotify-on?

A-L. E.: Ó, azt hiszem, a „kedvenc dalaim” lejátszási listám a Spotify-on nagyon változatos. Van jazz és sok indie, kamarazene, szimfónia, de tánczene is a ’80-as évekből. Tényleg változatos stílusokat hallgatok... és sok podcastet!

Nem egy díjjal büszkélkedhet. Hogyan hatnak Önre ezek az elismerések?

A-L. E.: A müncheni „Liedgestaltung” (művészi ének) mesterképzésem alatt részt vettem néhány dalversenyen és két díjat nyertem Kota Sakaguchi zongoraművésszel együtt. Mindkettőre szép élményként gondolok vissza – különösen élveztem a nagyon intenzív felkészülési időszakot. Az ilyen versenyekre általában igen terjedelmes műsorral kell készülni és szerencsére nekünk lehetőségünk volt egy jó alapos felkészülésre. Az ilyen díjak néha ajtókat nyitnak ki számodra, ha például egy koncertszervező felfigyel rád.

Mi lehet a következő mérföldkő a zenei karrierjében?

A-L. E.: Nem igazán gondolkodom „mérföldkövekben”. Boldog vagyok, hogy nagyszerű zenét játszhatok izgalmas és inspiráló kollégákkal. Szeretnék több saját projektet is megvalósítani és egyre nagyobb művészi szabadságot nyerni. Remélem, hogy sokáig egészséges hanggal és sok örömmel tudom majd ezt a munkát végezni.

Mit mondana magáról néhány mondatban, mi a legfontosabb, ami a legjobban jellemzi Önt?

A-L. E.: Zenészként szeretem felfedezni a zene sokrétűségét, beleérezni magam a legkülönfélébb hangszínekbe és szeretem ezt továbbadni. Ilyen például egy nagyzenekar és a viola da gamba vagy a lant finom hangjának ellentéte. Amikor ezeket a zenei kontrasztokat gyönyörű egyensúlyban tudom megélni, és úgy érzem, hogy valamilyen módon a zene szolgálatában állok zenésztársaimmal, akkor érzem magam a legteljesebbnek.

Anna-Lena Elbertet május 11-i, 12-i és 14-i koncertjeinken hallhatják énekelni.