Az ifjú szakács-zeneszerző rátalál a „Rossini-nyitányként” emlegetett formára, a Hamburger Abendblatt írója szerint a szakmájában „külön kategóriának” számító Nicolas Altstaedt Haydnt játszik, a nyugat-európai klasszikus zene egyik csúcsragadozója pedig Napóleon, majd inkább egy meg nem nevezett hős előtt tiszteleg. Ez a koncentrált, mégis szerteágazó műsor nem más, mint a Budapesti Fesztiválzenekar vicenzai koncertjének programja. A zeneileg hihetetlenül termékeny Rossini örökmozgó nyitányával kezdődik a hangverseny – tele fantáziával és fokozással. Megszólal Haydn közel kétszáz évig elveszettnek hitt csellóversenye, amely a kor egyik kiemelkedő virtuózának készült. Az est végére pedig Beethoven korszakhatárokat átlépő grandiózus „Eroicája” tesz ünnepélyes felkiáltójelet.

Az apa férjhez adná a lányát, de a lány mást szeret. A szerelmespár szökést szervez, de a terv egy inasnak köszönhetően kitudódik. Ettől a vőlegény és az apa is megharagszik. Bonyodalom félreértés hátán, szerelmi sokszögek és persze a happy end: végül mindenki megkapja, akit szeret, és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Tipikus vígoperai szüzsé, amelyet Rossini sziporkázó zenéje tesz igazán értékessé. Bár A selyemlétra ritkán kerül színpadra, az 1812-es opera nyitánya népszerű koncertdarab. A lassú bevezetést lendületes gyorsrész követi, a nagyszerű hangszerelést a hosszan tartó crescendo teszi még intenzívebb élménnyé. Összetett forma és izgalmas harmóniák jellemzik a zenét – mindez elegáns könnyedséggel leplezve.

Az Esterházyak udvari zenekarának kiváló csellistája, Joseph Weigl nemcsak múzsája, de jó barátja is volt Haydnnak. Neki dedikálta első gordonkaversenyét is. A valamikor 1761 és 1765 között keletkezett mű még inkább a barokk concertók világát követi, semmint hasonlít a klasszikus versenyművekre, de Haydn nem egyszer átlépi a ritornell-forma és a monotematikus tételek kereteit. Az első tétel tempója mérsékelt, dallamai fülbemászóak. A cselló első belépésekor egy akkordot húz meg, majd egyre díszesebben mutatja be a témákat. A csak vonóskísérettel megszólaló, néha elsötétülő, de alapvetően lírai középsőtétel után virtuóz, refrénes szerkezetű finálé zárja a darabot.

Napóleonnak való ajánlás ide, fantáziadús zenetudósok által kitalált rejtett programok oda, ami biztos, hogy Beethoven végül egyik legnagyobb pártfogójának, Lobkowitz hercegnek dedikálta 3. szimfóniáját, amely „egy nagy ember emlékének megünneplésére” készült. Az elképesztő méreteket öltő drámai nyitótétel tele van dallamokkal, a zene hangulata mégis egyéges. A lassú gyászinduló tovább mélyíti a korábbi fájdalmat, melyre a váratlanul berobbanó scherzo nyújt orvosságot. A darabot variációs finálé zárja, melynek témáját többször használta már korábban Beethoven, és amelyben a fúgától a magyaros motívumokig sok mindent felsorakoztat.