hun/ eng
keresés
kosaram
STA_1792.jpg

Program

Szergej Prokofjevbio:

Nyitány héber témákra, Op. 34

Wolfgang Amadeus Mozartbio:

F-dúr oboanégyes, K. 370

Közreműködők

Közreműködik

További információ

Az esemény körülbelül 1,0 óra hosszúságú.

Az eseményről

A Budapesti Fesztiválzenekar évadról évadra többet tesz azért, hogy muzsikája ne szoruljon a koncerttermek falai közé. Egyedi hangversenyformákat vezetünk be, és egyre több szokatlan helyszínen zenélünk, hogy új kapcsolatot teremtsünk, és egységet alkotva egymásra találjunk a közönséggel. Közösségi Heteink keretében 2014 nyara óta koncertezünk elhagyatott vagy funkciójukat vesztett vidéki zsinagógákban. Különösen fontos élmény volt számunkra a bonyhádi, a karcagi és az apostagi hangverseny. Célunk, hogy a holokauszt nyomán üresen maradt épületek újra megteljenek élettel, zenével és kultúrával. A helyi közösségek a megszólaló dallamokon, történeteken, ízeken keresztül ismerhetik meg azt a sokszínűséget és toleranciát, amely egykor Magyarországot jellemezte. Koncertjeinken zsidó vonatkozású szerzők művei, illetve klezmerdallamok hangzanak el. Fischer Iván így fogalmazta meg a koncertsorozat lényegét: „Sok faluban és kisvárosban, ahol már régóta nem él zsidó lakosság, áll még a zsinagóga. Néhol romos állapotban van, máshol bútoráruházat vagy sportcsarnokot alakítottak ki belőle. Ellátogatunk ezekre a helyekre, és ingyenes koncerteket adunk. Az emberek kíváncsiak, bejönnek a koncertre, a zene becsalogatja őket. A zenekar játszik, utána pedig a rabbi elmeséli, mi volt itt annak idején, hogyan működött az együttélés a zsidó közösséggel. Reméljük, hogy a szép zene és az ismertetés közelebb hozza az egykori zsidó közösség emlékét azokhoz, akik ma az épület körül élnek.”

A Zsinagógakoncertek programsorozat a Budapesti Fesztiválzenekar, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége közös rendezvénye.

A Zsinagógakoncertek platina fokozatú támogatója:

ARTMENTOR_Logo_farbig.jpg

Teljes leírás