Zenekari koncerteken manapság ritkán hallhatunk Bachot, ezt a repertoárt sikeresen „kisajátították” maguknak a régizenei együttesek. Ezért is volt nagy élmény, hogy a Fischer Iván vezette Budapesti Fesztiválzenekar hétfőn este az Aranyteremben Bachhal indította a koncertjét. Sonja Werner cikke a Wiener Zeitungban.
Ehhez a zenekar megfelelően felszerelt régizenei részlege lépett előtérbe, hogy eljátssza a IV. zenekari szvitet. Csodálatos zene, pasztorális előadásmód, ugyanakkor folyamatosan mozgalmas és lendületes: már-már karácsonyi hangulat a sok dobbal és natúrtrombitával.
Az „idiomatikus” a zenében azt jelenti, hogy két hangot úgy kötünk össze, hogy abból egy zenei aforizma jöjjön létre. Bartók III. zongoraversenyénél ezt elvileg bármelyik zenekar el tudja érni, ugyanakkor a BFZ tiszta csengésű, pontos vonósainak ez automatikusan sikerül. Szívszorító, keserédes líra. Lágy és féktelenül vad, viharosan kontrollált, megállíthatatlanul a vég felé száguldó, rendkívül koherens előadás, és mindennek középpontjában Schiff András, erőteljesen és nemes higgadtsággal.
Brahms III. szimfóniájának nagyot kellett szólnia, hogy lépést tudjon tartani ezzel. És szólt is: dominancia, zenei felkiáltójelek, lendületes basszusok és megzabolázott erő. Az energia itt anyagként, nem tempóban mutatkozott meg. Minden egyforma, szinte illetlen intenzitással szólalt meg, hol hangosan, hol ugyanilyen következetesen csendesebb, lírai tónusban. A koncert végén a zenekar kórussá alakult, hogy ráadásként előadja Brahms „Liebe Schwalbe, kleine Schwalbe" című cigánydalát. Öt csillag? Öt szívecske járt ezért!
Wiener Musikverein
