Még véget sem ért a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) kirobbanó sikerű európai turnéja, a zenekar muzsikusai Nagy-Britannia, Spanyolország és Olaszország neves fesztiváljai után máris ingyenes hazai koncertsorozatukra, a Közösségi Hétre hangolódnak. Szeptember 4. és 9. között az együttes kamaraformációi zenélnek többek között a Vakok Intézetében és a Cseppkő Gyermekotthonban is.
A Fesztiválzenekar augusztus 17. és szeptember 1. között fantasztikus cigány muzsikusokkal, Lendvai Csócsi Józseffel, Lendvay Józseffel és Lisztes Jenővel járják Európát, majd némi szusszanás után ingyenes koncertturnéra indulnak az országban, hogy Európa után a magyar vidéken is megadják a ritmust. A kamaraformációk több mint 5000 kilométert tesznek meg és 24 koncertet adnak egy hét alatt.
A templomi zene és Johann Sebastian Bach szerelmesei ezúttal Piliscsabán, Szombathelyen és Szécsényben találkozhatnak a zenekarral. A szécsényi koncerten ott lesznek azok a gyerekek is, akik júniusban a Szent István-bazilika előtti téren táncoltak együtt a BFZ játékára a TérTáncKoncerten. A klezmer varázslatát ezúttal Eger, Gyula és Kiskőrös közönsége élvezheti, utóbbi helyszín már teltházas.
A Zenevár című interaktív koncerttel a Fesztiválzenekar csapata a Cseppkő Gyermekotthon mellett Hódmezővásárhelyre és Ceglédbercelre látogat el, és ezúttal 15 idősotthonban kamarazenélnek Budapesttől Gyöngyöspusztán át Bátaszékig. Piliscsaba szerencsés helyzetben van, hiszen a templomi koncert mellett ezúttal a helyi idősotthon lakói is kapnak zenei élményt.
Aki még előbb szeretné hallani a Budapesti Fesztiválzenekart, az találkozhat velük szeptember 2-án (vasárnap) 20 órakor, a Dunapest fesztivál zárókoncertjén, a Várkert Bazárban.
A Közösségi Hét részletes programja:
Zsinagógakoncertek
szeptember 4., 18:00, Zsinagóga, Kiskőrös, Petőfi tér 3.
szeptember 5., 17:30, Erkel Ferenc Zeneiskola Gyula, Bartók Béla u. 3.
szeptember 6., 18:00, Ziffer Sándor Galéria, Eger, Kossuth Lajos utca 17.
Templomi koncertek
szeptember 7., 19:00, Ferences templom, Szécsény, Haynald Lajos u. 9.
szeptember 8., 18:00, Evangélikus templom, Szombathely, Körmendi út 2.
szeptember 9., 18:30, Piliscsabai római katolikus templom, Piliscsaba, Templom tér 12.
Zenevár gyerekeknek
szeptember 4., 16:00 Cseppkő Gyermekotthon, Budapest, Cseppkő u. 74.
szeptember 5., 14:00 Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola, Hódmezővásárhely, Deák Ferenc utca 4-6.
szeptember 6., 14:00 Kultúrház és Könyvtár, Ceglédbercel, Pesti út 160.
Játékidő idősotthonokban
szeptember 5., 10:00, Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Budapest, Virág Benedek u. 36.
szeptember 5., 10:30, Szent Borbála Idősek Otthona, Nagysáp, Granárium domb 1.
szeptember 5., 10:30, Nagyboldogasszony Ház, Piliscsaba, Kálmán király u. 15.
szeptember 5., 14:30, Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona, Budapest, Halom u.31.
szeptember 5., 16:00, Vakok Intézete Ápoló és Gondozó részleg, Budapest, Hungária krt. 146-148. földszint 7. terem
szeptember 6., 10:30, Fővárosi Önkormányzat Szombathelyi Idősek Otthona, Szombathely, Bogáti út 72.
szeptember 6., 14:00, Szeretet Szociális Otthon, Berzence, Szabadság tér 16.
szeptember 6., 14:00, Magas Cédrus Szociális Otthon, Lad – Gyöngyöspuszta 1.
szeptember 6., 14:00, Tolna Megyei ISZI Szivárvány Idősek Otthona, Bátaszék, Bezerédj u. 7/b
szeptember 6., 15:00, Szivárvány Idősek Otthona, Gyömrő, Pál Mihály u. 6.
szeptember 7., 10:00, Fővárosi Önkormányzat Kamaraerdei úti Idősek Otthona, Budapest, Kamaraerdei u. 16.
szeptember 7., 10:30, "Őszi Napfény" Idősek Otthona, Kisbér, Deák u. 69.
szeptember 7., 10:30, Aranyhegyi Idősek Otthona, Csókakő, Tölgyfa u. 2.
szeptember 7., 10:30, Életöröm Idősek Otthona, Veszprém, Sólyi u. 20.
szeptember 7., 14:30, Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat Otthona, Jászberény – Ferencesek tere 1.