hun/ eng
keresés
kosaram
40 ÉV EGYÜTT

40 ÉV EGYÜTT

Gömöri József és felesége néha elbizonytalanodnak, hányban is ismerkedtek össze. Pedig könnyű, hiszen „abban az évben, amikor a Fesztiválzenekar megalakult”.

A Fesztiválzenekar néha olyan, mint egy csomó a zsebkendőn. Gömöri József és Kamenda Márta közös története éppen egyidős a zenekarral, 1983 nyarán ismerkedtek meg. Nem sokkal később a frissen alakult Budapesti Fesztiválzenekar bejelentette első, karácsonyi koncertjét. ,,Hónapokon át nagy hír volt, hogy megalakult egy olyan zenekar, amely nem államilag lett létrehozva. Az első koncertet nem lehetett kihagyni.” József és Márta azon a koncerten már mint pár foglaltak helyet a 9. sorban, és sem összetartozásuk, sem a koncertjeink látogatása nem változott az eltelt 40 év alatt. „Ilyen távlatban kicsit már összemosódnak a számok, ’83; ’84; ’85… mikor szóba kerül, hogy melyik évben is ismerkedtünk meg és zavarba jövünk, csak annyit szoktunk mondani, hogy ja, amikor a Fesztiválzenekar megalakult.”