BFO
Budapesti Fesztiválzenekar

Cser Krisztián

Cser Krisztián Szegeden született muzsikus családban. Érettségi után a Szegedi Tudomány Egyetemen szerez fizikusi diplomát. 2002 és 2006 között a szegedi Zeneművészeti Főiskolai Kar magánének szakán tanult, énekmestere Andrejcsik István volt. 2008-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem operaszakán végzett, énektanára Marton Éva.

Oratórium-szólistaként 1998-ban debütált. Olyan neves magyar és külföldi karmesterekkel dolgozott együtt, mint például Pierre Cao, Eötvös Péter, Helmuth Rilling, Peter Schreier, Muhai Tang, Hollerung Gábor, Kirill Karabits, Kocsis Zoltán, Fischer Ádám, Fischer Iván, Peskó Zoltán, Vashegyi György, Vásáry Tamás. Rendszeresen koncertezik Magyarországon és külföldön is. Számos nemzetközi énekverseny döntőse, különdíjasa, nyertese. Operaénekesként 2008-ban Olaszországban debütált. 2008-tól a Magyar Állami Operaház ösztöndíjasa majd állandó fellépője. Bartók Kékszakállújának első kínai bemutatójára őt kérték fel a címszerepre. A Kékszakállút azóta is rendszeresen hallhatjuk tőle mind Magyarországon, mind Európa illetve a világ más városaiban is. A Budapesti Fesztiválzenekar gyakori vendég szólistája, számos európai turnéjuk közreműködője, ahol Mozart Varázsfuvolájának Sarastro szerepében illetve Bartók Kékszakállújának címszerepében lépett fel Fischer Iván vezényletével. A Magyar Kormány 2014-ben „Magyar Ezüst Érdemkereszttel” tüntette ki.

További zenészek ebből a szólamból

Összes zenész megtekintése