hun/ eng
search
my basket
BFO 2020–21: let's play together

News

BFO 2020–21: let's play together

Leírható-e egy zenemű egyetlen szóval? Játszani hívtuk kedvenc kortárs szerzőinket, akik teljesítették ezt a szép és nehéz feladatot, és a következő hetekben csodálatos szavakkal ajándékozzák meg Önöket. A darabokat már az új évadunk programjából választottuk ki, így ha követik sorozatunkat, egyre több részletre derül majd fény a következő szezonunkból. Játsszanak Önök is! Ha a Facebook-oldalunkon kommentben megírják, milyen szó jut eszükbe az adott zeneműről, minden alkalommal kisorsolunk Önök közt egy kötetet a játékban részt vevő szerzőktől! Bérleteket az új évadra június 10-től vásárolhatnak – a járványhelyzetre való tekintettel kizárólag online.

Cikkünk hetente frissül!

#bfzzeneszó #bfzújévad #játszanijó #kortársirodalom #zeneirodalom

ELSŐ

„Az ember távolodik élete eseményeitől, emlékeitől. Szeszélyes sorrendben merülnek fel benne korábbi pillanatok, képek, hol kiélesedve, mintha most, a jelenben történnének, hol körvonalukat vesztve.” Tóth Krisztina Korngold Hegedűversenyéről írt Önöknek, amit Baráti Kristóf előadásában hallhatnak majd az új évadunkban.

tóth.jpg

Hallgassanak bele, és írják meg nekünk kommentben a Facebook-oldalunkon ide kattintva, Önöknek milyen szót hív elő ez a zene, alkossák meg saját zeneszavukat!

A kommentelők között a Magvető Kiadónak köszönhetően kisorsoljuk Tóth Krisztina Fehér farkas című könyvét. A kötetről ide kattintva olvashatnak.

MÁSODIK

Nádasdy Ádám Prokofjev 5. szimfóniáját hallgatva így gondolkodott: „Az egész mű rettentő zajos, az egyes hangszerek mintha szembeszegülnének egymással, vetélkednének, hogy ki győzzön, vagy ki maradjon életben. Maga Prokofjev nem volt egy szembeszegülős típus, lavírozott a sztálini önkény és a művészi önbecsülés között, de ebbe a szimfóniába beleírta, hogyan kell (vagy kellett volna?) viselkednie egy öntudatos művésznek a pártirányítással szemben.”

Hallgassanak bele, és írják meg nekünk kommentben a Facebook-oldalunkon ide kattintva, Önöknek milyen szót hív elő ez a zene, alkossák meg saját zeneszavukat!

A Magvető Kiadónak köszönhetően kisorsoljuk Önök között Nádasdy Ádám Jól láthatóan lógok itt című verseskötetét. A könyvről bővebben itt olvashatnak.

A szimfóniát az új évadban Fischer Iván vezényli majd.

nádasdy.jpg

HARMADIK

Parti Nagy Lajosnak Stravinsky Tűzmadarát küldtük el inspirációnak – gyönyörű szót kaptunk cserébe, ugye? A magyarázat sem kevésbé szép: „Ha igaz a sztravinszkiji kijelentés, hogy a zene önmagán kívül semmit sem képes kifejezni, akkor minden szó idefér és egyik sem. Azt írtam fel, hogy könnyboldog, mármint ama „egyetlen” szónak, és utána mást nem. Csak hallgattam, hallgattam, úgyhogy maradt ez a szó, önkényes, persze, meg esetleges, de akkor és ott nekem így röpült a Tűzmadár fantasztikus zenéje, sötéten és tarkán, tragikusan és áradóan, nedvesen és élesen, sós ragyogás.”

Önöknek mi jut eszükbe a darabot hallgatva?Egy kis segítség itt.

Írják meg nekünk kommentben a Facebook-oldalunkon ide kattintva, Önöknek milyen szót hív elő ez a zene, alkossák meg saját zeneszavukat! A válaszadók között a Magvető Kiadónak köszönhetően kisorsoljuk Parti Nagy Lajos Félszép című kötetét. A könyvről bővebben itt olvashatnak.

A darabot az új évadban Robin Ticciati vezényli majd.

(fotó: Kincses Gyula)

parti nagy.jpg

NEGYEDIK

"Ha Mahlert hallgatok, mindig a sűrűsége nyűgöz le – olyan, mint egy erdő: fölötte az örökké változó ég, alatta a rothadással és csírákkal teli föld. Sokféle fa zúg és kavarog benne, ha vihar jön; és rengeteg apróbb-nagyobb lény éli a nagy egészben a maga külön életét. Itt a Hetedikben éppen a „magányosság a sokaságban” fogalomköre bomlott ki bennem első hallgatásra: egy sudár fát láttam kimagasodni az erdőből, egyszerre az egység részeként és mindenen felülálló lényként, láttam nőni és élni, lobogni és levelet hullatni, és aztán láttam kivágva, ágaitól lecsupaszítva, nyers sebekkel, halálában is az erdő vad szagát illatozva, és aztán egy faházat is láttam, egy gerendára tettem a tenyerem, és ott éreztem benne a magasság szédülős szépségét, a levegő teljes tágasságát. Csak utána olvastam el, hogy Mahler a Dolomitokban komponálta meg a szimfónia jó részét, és ez a tétel éppen a wörthi tavon csónakázva jutott eszébe, a bevezetőt mindjárt „az első evezőcsapásnál” meghallotta (és az evező fáját érzem a tenyeremben azóta). Most már a vízben tükröződő szálfát is látom: egyszerre egy sudár fa, egy egész hegynyi erdő, és maga a boglyas hajú, lobogó szemű zeneszerző – és akkor megborzong a csapástól a víz, és zengeni kezd a tükör, ahol a hangok laknak.”

Önöknek mi jut eszükbe Mahler 7. szimfóniáját hallgatva? Egy kis segítség itt.

Írják meg kommentben Facebook-oldalunkon, és a Magvető Kiadónak köszönhetően egy hét múlva kisorsoljuk Önök között Szabó T. Anna Határ című kötetét. A könyvről bővebben itt olvashatnak.

A darabot az új évadban Fischer Iván vezényli majd.

(fotó: Dragomán György)

szabó t.jpg

ÖTÖDIK

„Kamaszként kaptam meg fekete bakelitkorongokon a Cziffra-féle rapszódiákat, és különösen elevenembe vágott az egyik cím: Csárdás obstinée avagy dacos csárdás. Akkoriban igyekeztem külön világot építeni magamnak komolyzenékből, illetve rock- és pánkmuzsikákból, s ha várost néztünk valahol szüleimmel, vagy száz méterrel előttük vagy ugyanennyivel mögöttük bóklásztam az utcán, annyira cikinek éreztem ezeket a közös családi csordavonulásokat. Forrtam, forrtam saját levemben, úgyhogy nagyon megértettem azt a késleltetett, energikus ritmikát, amelynek jegyében a csárdást táncoló megdöngeti a padlót talpa alatt. Együtt nőttem a daccal.”

Lackfi János Liszt 2. magyar rapszódiáját hallgatva küldte nekünk ezt a nagyon őszinte szöveget. A darabba itt belehallgathatnak. Írják meg nekünk kommentben a Facebook-oldalunkon ide kattintva, Önöknek milyen szót hív elő ez a zene, alkossák meg saját zeneszavukat!

A művet Fischer Iván vezényli majd a 2020–2021-es évadban – ugye várják már?

A kommentelők között a Libri Kiadónak köszönhetően kisorsoljuk Lackfi János Minden napra egy sztori című könyvét.

laczkfi.jpg

HATODIK

„Ez a rövid zenemű hatalmas érzelmi ívet ír le, amit lehetetlenség egyetlen létező szóba belesűríteni. Hátborzongató és nagyon vicces tud lenni egyszerre, igazi hullámvasút. Az előadásra pedig tényleg csak a virtuóz jelzőt tudnám használni.”

Totth Benedek így írt Dubrovay László 3. trombitaversenyéről, amit Pálfalvi Tamás játszik majd az új évadban.

Hallgassanak bele a darabba itt! Írják meg nekünk kommentben a Facebook-oldalunkon ide kattintva, Önöknek milyen szót hív elő ez a zene, alkossák meg saját zeneszavukat!

A kommentelők között kisorsoljuk Totth Benedek Holtverseny című könyvét, amelyről itt olvashatnak részletesen. Köszönjük a Magvető Kiadónak a felajánlást!

totth benedek.jpg

HETEDIK

Beethoven 6. szimfóniájának I. tételéről Spiró Györgynek az "üdeség" szó jutott eszébe. Írják meg Önök is kommentben Facebook-oldalunkon, mi ugrik be elsőként a zenét hallgatva, és ajándékba adjuk a szerző Egyéni javaslat című humoreszkkötetét.

„Szövevényesen üde tétel. Az emberiség legmélyebben barázdált szürkeállománya visszaréved az elődök hamiskás gondtalanságára.”

Hallgassanak bele a darabba, amit az új évadban Fischer Iván vezényel majd.
A Spiró-kötetről ide kattintva olvashatnak bővebben.

Köszönjük a felajánlást a Magvető Kiadónak!

spiró.jpg

NYOLCADIK

Závada Pál Mozart 3. hegedűversenyére írt nekünk zeneszót. Írják meg Facebook-oldalunkon kommentben Önök is, mi jut eszükbe erről a darabról, és a válaszadók között kisorsoljuk az író Hajó a ködben című regényét.

„Aki a Fesztiválzenekar repertoárjából éppen Mozartot ajánl nekem, nem tudja talán, hogy ő az a zeneszerző, aki engem a maga muzsikájának a leghamarabb, a legelső zenefutamaival képes elcsábítani. Lenyűgözve hallgatom a 3. hegedűversenyt, és arra gondolok, hogy mennyire kiveszett a mindennapos élményeinkből az égiekkel való kapcsolattartás. Mondhatnám, a hit gyakorlása, például – szóbeli, zsoltáréneklési vagy egyszerűen csak gondolati-képzeletbeli – imádkozás révén. Számomra legalábbis manapság csak egyetlen – akár az egekig fölsikló katarzis-pálya létezik: és ez az, amit némely muzsikák képesek fölkínálni. Mozartnak ezek a hegedűfutamai ilyen hangok: Az isteni szférákba, az égbe fölsikló, égig érő hangok.”

A darabot az új évadban Julia Fischer játssza majd, ide kattintva bele is hallgathatnak!
A Hajó a ködben című kötetről itt olvashatnak bővebben.

závada pál.jpg

KILENCEDIK

Péterfy-Novák Éva Darius Milhaud Ökör a háztetőn című darabjáról írt nekünk, amit Fischer Iván válogatott be egyik koncertjének műsorába.

„Könnyedség és szabadság. Ez a két szó sokat jelent nekem, mintha csak ez a zene beletalált volna a lelkembe, mintha pontosan tudta volna ez a zene, hogy szeretni fogom, és úgy fogok kötődni hozzá, mint ahogyan kötődöm ehhez a két szóhoz. Köszönöm, hogy hallgathattam, hogy láthattam, hogy befogadhattam.”

Közönségünk is megalkothatta erre a zenére saját zeneszavát, egy szerencsés pedig ajándékba kapta Péterfy-Novák Éva új, Apád előtt ne vetkőzz című könyvét.

Itt belehallgathatnak a zenébe.
Itt pedig a könyvről is olvashatnak.

péterfy novák.jpg

TIZEDIK

Dragomán György Beethoven 4. szimfóniáját hallgatva írt nekünk zeneszót – ezt a művet is eljátsszuk majd az új évadban.

Ha megírják Facebook-oldalunkon, milyen szó jut eszükbe a szimfóniát hallgatva, igazi különlegességet nyerhetnek: az Erőtánc című művészeti albumot.

„A főnix lánggal mosdik, nevet közben, a tollai szerteszét szállnak, csak a legbátrabbak merik meglesni, utána aztán valahányszor eszükbe jut, nevetniük kell, felszabadult, vad-vad nevetéssel, tudják, ha eljön az idő, mosolyogva fognak meghalni.”

A szimfóniába itt kóstolhatnak bele.
Az albumról itt olvashatnak.

Dragomán György.jpg