
Autizmusbarát kakaókoncert
Fischer
Program
Közreműködők
Vezeti
- Fischer Iván (karmester)
További információ
Az esemény körülbelül 2,5 óra hosszúságú.
Az eseményről
„A kisfiam lassan úgy várja ezeket az eseményeket, mint a Mikulást (pedig egész évben Mikulás-lázban ég)! Nagyon megszerettették vele a komolyzenét.”
Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar az elmúlt években olyan egyedi koncertformát dolgozott ki a Nemzetközi Cseperedő Alapítvány együttműködésével, amelyben az autizmussal élő gyerekek és családtagjaik is jól, és ami talán ennél is fontosabb, biztonságban érezhetik magukat. Autizmusbarát Kakaókoncertjeink előtt segédanyagokat küldünk a családoknak, hogy fel tudjanak készülni a vizuális és hanghatásokra, így kerülve el, hogy a gyerekeknek bármilyen váratlan dologgal kelljen szembesülniük a koncert során. Amikor belépnek a zenekar próbatermébe, már ismerhetik a zenészek arcát és a felvonuló hangszereket is. A hangversenyekre is fogódzókkal készülünk: mesés magyarázatok és színes vizuális eszközök segítik a kicsiket a darabok követésében.