hun/ eng
keresés
kosaram

Matthew Locke

Az 1620-as évek elején született Matthew Locke a Purcell előtti angol zene egyik legfontosabb alakja. Kóristafiúként kezdte zenei tanulmányait Exeterben, majd Károly herceg udvarában kezdett dolgozni. A később II. Károly néven trónra lépő angol király 1661-ben magánzeneszerzőjévé nevezte ki Locke-ot, aki ekkor már túl volt a gyakran első angol operának nevezett Rodosz ostroma című darabján, és Shakespeare műveinek újjáélesztéséből is kivette a részét a Viharhoz, a VIII. Henrikhez vagy a Macbethhez írt zenéjével. A királyi udvarban egy nyolcfős, később huszonnégy tagúvá bővített consort felügyelete volt az elsődleges feladata, illetve kinevezték a királyné orgonistájává is. Egészen addig komponált a londoni színpadok számára, míg az udvar a pestis elől át nem költözött Oxfordba. Itt születtek legjobb vokális művei, amelyek kéziratban maradtak csak fent, valamint Melothesia című kötete, amelyben angol nyelvterületen először foglalta össze a számozott basszus főbb szabályait és figuráit. 1677-es halálával a pozícióit az ifjú Henry Purcell vette át. Az elsősorban hangszeres műveiről ismert Locke zenéje erősen formabontó: szabálytalan hosszúságú frázisok és merész disszonanciák jellemzik.