BFO
Budapesti Fesztiválzenekar

Lesták Bedő Eszter

hegedű

1971-ben született Budapest. Hegedülni hatévesen kezdett, Király Alice irányítása alatt. A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Pichner Teréz növendéke volt. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán mesterei Kapás Géza, Szabadi Vilmos és Rados Ferenc voltak. Rendszeres résztvevője volt Zsigmondy Dénes, Fenyves Lóránd és Rados Ferenc mesterkurzusainak. Hangversenymestere az 1985-ben alakult Erkel Ferenc Kamarazenekarnak. 2002 óta a Pulzus vonósnégyes tagja. 2003 őszétől a Budapesti Fesztiválzenekar művésze. Két alkalommal is díjazottja lett a Fesztiválzenekar Végh Sándorról elnevezett versenyének. Rendszeres résztvevője a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválnak. 2012-ben vendégkoncertmesterként szerepelt Pécsett, a Pannon Filharmonikusoknál. Évente számos hangversenyt ad barokk, illetve klasszikus (korhű) hangszeren a BFZ tagjaként és más együttesekben.

Beszélgtés Lesták Bedő Eszterrel, a hónap zenészével (2011. december)

További zenészek ebből a szólamból

Összes zenész megtekintése