hun/ eng
keresés
kosaram
Kádár István

Kádár István

hegedű

Marosvásárhelyen született 1963-ban. 5 éves koráig a falusi élet természetességét és szépségeit szívhatta magába, ahol nagy hatással volt rá az élő népzene. Iskolás éveiben Csíky Boldizsártól tanulta a zeneszerzés alapjait. 13 évesen Wieniawski d-moll versenyművét játszotta a marosvásárhelyi zenekarral, szép sikerrel. Több országos verseny díjnyerteseként, bukaresti továbbképzés után a volt NDK-ba szerződött, rövid idő után a Dessau-i opera koncertmestere lett. 1988 óta él Magyarországon. 1988 és 1992 között a Magyar Szimfonikus Zenekar koncertmestere. Ebben az időszakban végezte a Liszt Ferenc Zeneakadémiát. 1992 óta a Budapesti Fesztiválzenekar tagja. 2004-ben Mendelssohn d-moll hegedűversenyével, 2007-ben Respighi Concerto Gregoriano-jával, 2011-ben Godard Concerto Romantique-jával, 2015-ben Hindemith versenyművével, 2021-ben Wieniavski d-moll hegedűversenyével nyert a zenekar Végh Sándor Versenyén. „A népzene és komolyzene különleges kapcsolata” című sorozatát nagy érdeklődés kísérte. A népzene és néptánc egyik szívügye. Érdeklődésre méltó tevékenysége, hogy képzőművészek, szobrászok és fotóművészek meghívására a tárlat, kiállítás megnyitóján a képek, alkotások hangulatát megjelenítő improvizációval, a zenét segítségül hívva épít hidat alkotó és befogadó közé.