hun/ eng
keresés
kosaram
Eckhardt Violetta

Eckhardt Violetta

hegedű

1969-ben született. 1983-tól a Győri Zeneművészeti Szakközépiskola hallgatója. 18 évesen megnyerte az Országos Ifjúsági Hegedűversenyt és felvételi nélkül folytathatta tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, ahol tanárai Halász Ferenc, Kurtág György, Mihály András és Rados Ferenc voltak. 1992-ben első díjat nyert a Zathureczky és Hubay versenyeken, ugyanebben az évben díjat nyert a Nemzetközi Szigeti József Hegedűversenyen is. Részt vett Kovács Dénes, Isaac Stern, Ruggiero Ricci, Pauk György és Varga Tibor mesterkurzusain, több rádió- és televíziófelvételt készített. A Budapesti Fesztiválzenekar koncertmestere, rendszeres résztvevője a zenekar kamarazenekari sorozatának is. 2009-ben a Fesztiválzenekar Végh Sándor versenyének egyik győztese.

Éljük át az örömöt! Nézze meg Violetta videóját ide kattintva!