Jonathan Cohen és a BFZ barokk együttese

Könnyed tánctételek és perzselő érzelmeket megéneklő áriák váltakoznak a BFZ régizenei koncertjén. Az együttes visszatérő karmestere, a barokk zene brit szakértője, Jonathan Cohen a historikus hangzásért, a sorozat nélkülözhetetlen segítője, Sigrid T’Hooft a korabeli gesztikáért felel. Az est sztárja az alaszkai születésű Vivica Genaux, aki Farinelli-lemezével robbant be a köztudatba. Felvételei azóta is a historikus játék ékkövei. A barokk- és bel canto-specialista mezzoszoprán a kontextusukból kiragadott áriák esetében is szempillantás alatt beszippantja közönségét. Gyönyörű hangján, rendkívüli technikai tudásával Vivaldi és Hasse hol fájdalmas, hol haragos, egyszer lírai, máskor megállíthatatlanul virtuóz áriái szólalnak meg a bevezető zenekari szvitek után.

A koncert mindkét fele egy-egy német barokk szerző zenekari szvitjével indul. A 18. századi Németországban előszeretettel támaszkodtak a műfaj francia hagyományaira. A szerzők követték a tipikus francia nyitányból és tánctételekből álló formát, de a maguk képére alakították a zenei stílust és szerkezetet, sőt mindehhez olaszos lendületet társítottak. Johann Friedrich Fasch, akit a gáláns stílus előfutáraként is emlegetnek, három oboával és egy fagottal tette különlegessé héttételes g-moll művének hangzásarányát. Christoph Graupner darabja ezzel szemben kürtökkel és timpanival szólal meg. A nyolc tétel között találni menüettet, lengyel táncot és egy „Bezárt madár” című zenét is.

Az első félidő két áriája jól mutatja, milyen is volt operaszerző és librettista viszonya az 1700-as években. Egy-egy divatos szövegkönyvet azonnal felkaptak a komponisták. Pietro Metastasio 1726-os Siroe című librettójából közel negyven opera született, köztük Händel, Vivaldi és Hasse darabja. Kedvenc operája, a Farnace áriájához Vivaldi is innen kölcsönzött szöveget, amely érzékletesen írja le a címszereplő ereiben futkosó fagyos rettegést. Az ezt kísérő disszonáns hangzást a szerző később a Tél első tételében használta újra. Hasse gáláns stílusban írt operája egészen más hangulatot ad Siroe, a perzsa király szerelmi történetének. Zenéje virtuóz, mégis mindvégig elegáns.

A koncertet két további Hasse-ária zárja, a nadrágszerepek után ezúttal erős női karakterek. Elsőként az ókori Róma második királya, Numa Pompilius történetébe pillanthatunk be. Egeria szerelmi vívódását a barokk operák talán legszebb oboaszólója támasztja alá. A Numa szerelméről túl későn értesülő nő a felismerés keserédességéről és a legtisztább érzelembe is beszüremkedő könnyről, fájdalomról énekel, miközben az értelemhez és az erényhez fohászkodik. A szívszaggató kesergés után dühös zenei tűzijáték következik a megvesztegethetetlen római hadvezér, Gaius Fabricius Luscinus történetét elbeszélő operából: az apja és férje elhagyására készülő Sestia áriája sodró lendülettel és féktelen koloratúrákkal zárja a műsort.