Turné: Mozart, Wagner, Bartók

Igazi operai műsorral zárja brugge-i koncertsorozatát a Budapesti Fesztiválzenekar! Három színpadi zeneszerző egy-egy részlete szólal meg a klasszikus Mozarttól a romantikus Wagneren át a 20. századi Bartókig. A hangversenyt a jelképektől hemzsegő Varázsfuvola nyitánya indítja. Tamino és Pamina egymásra találásának könnyed meséjét az operairodalom egyik legdrámaibb szerelmi történetének két részlete követi: a mű főmotívumait magában foglaló előjáték és a darab csúcspontját jelentő szerelmi halál. A szívszaggató áriában a svéd szoprán, a wagneri életműben otthonosan mozgó Ingela Brimberg bújik a tragikus sorsú Izolda bőrébe. A szünet után is a férfi-női kapcsolatoké lesz a főszerep: Bartók egyik legkedvesebb műve, A csodálatos mandarin testi-lelki kérdéseket feszegető cselekménye elevenedik meg zeneileg.

1784-től Mozart a szabadkőművesek A jótékonysághoz, majd A megkoronázott reménység nevű páholyának tagja lett. A szövegkönyvíró Emanuel Schikaneder ugyancsak részese volt ennek a felvilágosult eszméket valló társaságnak, így nem csoda, hogy amikor ez a két művész opera – pontosabban daljáték – komponálásába fogott, beleszőttek számos szabadkőműves jelképet. A Mozart halála előtt bő két hónappal bemutatott Varázsfuvola felszíni meséje alatt mély filozófiai gondolatok húzódnak: a fény és a sötétség harca, a próbára tett ember és a felnőtté válás örökérvényű témák. A három bé előjegyzésű Esz-dúrban megszólaló nyitányt indító három akkord a bécsi páholy rituáléit kezdő három kopogást idézi, majd a lassú bevezetés Sarastro világát előlegzi, mielőtt betörne a mozarti vidámság.

Wagner Trisztán és Izolda című operájában is használta a védjegyévé vált vezérmotívum-technikát; vagyis zenei motívumokat társított a különböző személyekhez, tárgyakhoz, érzésekhez vagy helyszínekhez. Az előjátékban több ilyen leitmotiv is megtalálható, vagyis a nyitány nemcsak az opera hangulatát, de fontosabb mozzanatait is előrevetíti. Sőt, megjelenik benne a híres Trisztán-akkord, egy olyan disszonáns hangzat, amelyet nem követ feloldás – ez a gesztus ugyancsak magában foglalja a szerelmi történet tragédiáját, a két főhős kapcsolatának halálra ítéltségét. Pontosabban szerelmük beteljesül, csak a halálban: Izolda a második felvonás szerelmi kettősének zenéjét idézi fel az opera végén, amikor a félbeszakítás helyett nyugodt dúr hangzásban várja, hogy egyesüljön Trisztánnal a túlvilágon.

„Egy apacstanyán három apacs kényszerít egy fiatal leányt, hogy csábítson fel férfiakat magához, akiket ők aztán kirabolnak” – kezdi A csodálatos mandarin történetének leírását Bartók Béla. Lengyel Menyhért rémmeséjében az apacsok nem tudják ellátni a két szegény férfi után érkező tehetős kínai baját, aki szerelmével ostromolja a lányt. Bartók egyfelvonásosa 1926-os kölni ősbemutatóján botrányt kavart, a polgármester a nyílt színen ábrázolt orgazmus miatt betiltotta a további előadásokat. A témán túl progresszív a zene is. Bartók elszakad a klasszikus tonalitástól, és kifejezőeszközként alkalmazza a disszonanciát. Előtérbe helyezi az ütősöket, szokatlan szólamot ír a fúvósoknak, vad, ritmikus, pulzáló hangzással ábrázolja a történetet – legalábbis zeneileg.