Turné: Prokofjev – Peking

Szergej Prokofjev zenéjének két véglete és belső íve rajzolódik ki ezen az estén: a groteszk humor és a klasszikus formajáték, valamint a monumentális szimfonikus gondolkodás. A három narancs szerelmese című vígoperából készült zenekari szvit sziporkázó iróniával és színházi lendülettel nyitja a koncertet, amelyet az első, „klasszikus” jelzővel ellátott szimfónia könnyed, ám rendkívül tudatos stílusjátéka követ. A műsor második felében megszólaló Ötödik szimfónia Prokofjev életművének egyik csúcspontja: egy nagyformátumú, belső feszültségekkel teli alkotás, amelyet gyakran a kor történelmi és személyes tapasztalatainak lenyomataként értelmeznek.

A melankolikus királyfi kineveti a saját lábában megbotló gonosz boszorkát, az pedig átokkal sújtja: meg kell keresnie három óriási narancsot, amelyekben szépséges lányok vannak. Ám csak a harmadik marad életben, akivel a királyfi végül össze is házasodik. Ez A három narancs szerelmesének rövid cselekménye. Az 1919-ben bemutatott operát lesújtó kritika és rossz visszhang fogadta, ezért Prokofjev öt évvel később koncertszvit formájában kívánta menteni a menthető. A kiválogatott szimfonikus tételek között a hangszerek által megjelenített szereplőket felvonultató prológus, egy alvilági kártyaparti, a híres „elhangolt” induló, egy scherzo, egy romantikus intermezzo, végül a komikus zárójelenet idéződik meg.

Néhány évvel Stravinsky Tavaszi áldozata vagy saját 2. zongoraversenye után Prokofjev „klasszikus” szimfóniával lepte meg közönségét. „Szerintem ha Haydn a mi időnkben élne, megtartaná saját stílusát, ugyanakkor elfogadna valamit az újból. Ilyen szimfóniát akartam komponálni” – írta a szerző, aki sok szempontból igazodott a hagyományokhoz. Négytételes, tipikus elrendezésű művet írt takarékos zenei szövettel és visszafogott hangszereléssel. Könnyed humora valóban Haydnt idézi, de ott van saját disszonáns zenei nyelvezete is.

A 2. világháború végéhez közeledve a Szovjetunió vezetése biztos volt saját diadalában, és a nemzet művészeitől is elvárta, hogy osztozzanak optimizmusában. Prokofjev egy hivatalos nyilatkozatban ki is jelentette, hogy 1944-ben mindössze egy hónap alatt készült 5. szimfóniája „az emberi szellem nagyságát” hirdeti, ám a darab tele van olyan zenei idézetekkel, amelyek másról árulkodnak. A fúvósokat középpontba helyező, mérsékelt tempójú nyitótételt követően a macabre stílusú scherzóban a Hamupipőke mesebeli részletei szólalnak meg; az álomszerű lassú tétel a Rómeó és Júlia nosztalgikus hangulatát árasztja. A művet ironikus, győzelem felé tartó, de mániás őrületbe fulladó finálé zárja.