Turné: Mendelssohn Hensel, Beethoven, Brahms

Fanny Hensel, vagy ahogy a legtöbben leánykori nevén ismerik: Fanny Mendelssohn a kor hagyományai szerint nem gyakorolhatta volna legnagyobb szenvedélyét, ám óriási tehetsége mégis utat tört, és elismert női zeneszerzőt faragott belőle. 1846-ban komponált Gartenlieder (Kerti dalok) című ciklusa hat kórusművet tartalmaz vegyeskarra. A sorozat negyedik tételében megzenésített verset Fanny férje, Wilhelm Hensel írta. A szöveg az éjszaka sötétjét és félelmetességét felszámoló fényről, a csendes, mégis eleven természet szépségéről és a szerelemről mesél, a zene ennek megfelelően élénk, csillogó és boldog.

Bár korábban komponált már hegedűre és zenekarra, Beethoven életművében kizárólag az Op. 61-es alkotás viseli a hegedűverseny nevet. A darab – a zeneirodalom számos világhírű hegedűversenyéhez hasonlóan – a szólóhangszer számára az egyik legkényelmesebb hangnemben, D-dúrban íródott, és háromnegyed órás terjedelmével kitölt egy teljes félidőt. Ez a hangnem olyannyira hegedűszerű, hogy hiába írta át az elsősorban zongorista szerző zongoraversennyé a művet, csak az eredeti változat aratott sikert. A közönség már az 1806-os premieren is lelkesedett, a kritika azonban túlzott újszerűséget kiáltva fenntartásokkal kezelte a darabot. A zenekari próba nélkül lezajló bemutatón a megrendelő, Franz Clement blattolta a szólót. A kor híres hegedűse nemcsak kitűzte a premier időpontját, de rendszeresen a szerző nyakára is járt, hogy ellenőrizze, megfelelően halad-e a munka. A mű virtuozitást igénylő akadályaival és mélységesen érzéki lírájával duplán nehéz feladat elé állítja a hegedűst. A szokatlan megoldásként négy dobütéssel induló, szonátaformájú első tétel után variációs lassú tétel, majd vadászatra emlékeztető rondófinálé következik.

Többek közt azért tette félre Brahms a 2. zongoraverseny első vázlatait, hogy egyetlen nyár alatt megírja 2. szimfóniáját. A komponálás helyszíne, a szépséges Wörthi-tó nyugalma kihallatszik a zenéből, az 1. szimfónia fájdalmai után itt a pasztorális hangulat dominál. Az első tételt nyitó, basszusban megszólaló háromhangos motívumból építkezik az egész darab. A cselló által bevezetett lassú tétel hoz néhány felhőt, de a pengetett kíséret felett elhangzó oboaszóló el is űzi őket a harmadik tételben. A finálé Brahms legfelszabadultabb zenéinek egyike.