Alessandro Scarlatti

(1660-1725) palermói zenészdinasztia sarja volt. Zenei tanulmányait valószínűleg apja irányításával kezdte, majd Rómában egy szeminárium kórusiskolájában tökéletesítette tudását. 19 évesen komponálta első oratóriumát, az igazi áttörést azonban legkorábbi ismert operája hozta meg, amely Rómán kívül számos helyen nagy sikert aratott. Egyik első támogatója a Rómában élő Krisztina svéd királynő volt. Scarlatti 1680-ban bemutatott második operájának színlapja már a királynő maestro di cappellájaként tünteti fel a komponistát, aki ezt a címet azután is viselte, hogy 1683-ban Nápolyba költözött, és 1702-ig az alkirály udvari zeneszerzőjeként tevékenykedett. Az élénk nápolyi operaélet kedvezett az operaszerző Scarlattinak, aki húszas évei második felében már a város egyik nagy operatársulatát vezette. Hatalmas operatermésének több mint fele Nápolyban keletkezett. Kora sokat játszott komponistája volt, művei széleskörű ismertségnek örvendtek, Il Pirro e Demetrio című operáját Angliában is előadták. A siker azonban korántsem biztosított megfelelő megélhetést Nápolyban, ezért először Firenzében keresett állást eredménytelenül, majd 1703-tól a római Santa Maria Maggiore helyettes zeneigazgatója lett, és a művészetpártoló Ottoboni bíboros pártfogását élvezte. 1706-ban az Árkádiai Akadémia tagjai közé választották, és ugyanebben az évben lovagi címet kapott a pápától. 40 oratóriumot, 115 operát, 700 kantátát és számtalan egyházzenei darabot írt. Instrumentális műveinek száma csekély.