hun/ eng
keresés
kosaram
Fischer Iván karácsonyi ajándéka Budapestnek

Közlemény

Fischer Iván karácsonyi ajándéka Budapestnek

Új hangzás a Kongresszusi Központban

Új hangzást talált Fischer Iván a Budapest Kongresszusi Központban: idén februárban egy lemezfelvétel során a Fesztiválzenekar zenészeit a nézőtérre ültette, így derült ki, hogy a terem közepéből csodálatosan szól a szimfonikus zenekar a közel 40 éves épületben.

„Alig van az akusztikánál titokzatosabb tudomány. Hatalmas szerencse kell ahhoz, hogy egy terem igazán szépen szóljon. Lehet róla tudni valamennyit, de olyan sok tényező adódik össze, amíg a hang a falakat is érintve a fülünkig eljut, hogy a hangzás nem számítható ki pontosan előre. A BKK nem a szép hangzásáról volt híres, de egy februári napon csoda történt: egy felvétel kedvéért nem a színpadra, hanem a terem közepébe ültettük a zenekart, és elámultunk. Olyan gyönyörű hangzást hallottunk, mint csak egy-két kivételesen szerencsés koncertteremben a világon” – mondta Fischer Iván. Az új akusztika a zenekart körülvevő, arénaszerű elrendezésnek köszönhető, amely egyúttal meghittebb hangulatot is eredményez, hiszen a zenészek nemcsak az első sorokhoz, de mindenkihez közelebb lesznek. Az új nézőtér a zenekar karácsonyi Titokkoncertjén mutatkozik be. „Február óta nem hagy minket nyugodni a gondolat, hogy ezt a gyönyörű hangzást rendszeresen megoszthassuk a közönséggel. Karácsonykor bemutatjuk ezt a csodát. Ez lesz a karácsonyi ajándékunk Budapestnek és Magyarországnak” – tette hozzá a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója.

A Fesztiválzenekar több alkalommal adott már Titokkoncertet, amelynek műsorát csak a hangversenyen, az adott darab előtt jelenti be Fischer Iván. A december 26-i Titokkoncert új nézőterén közel 300 néző a színpadról, további 250 a zenekar melletti székekről, 1100-an pedig a Kongresszusi Központ széksoraiból élvezhetik a koncertet, sőt így egyúttal egy „multigenerációs” koncertforma születik: kb. 50 fiatal zenerajongó a muzsikusok között elhelyezett babzsákokról hallhatja az új elrendezésnek köszönhető fantasztikus akusztikát.

Az új megoldást a Budapest Kongresszusi Központ tervezője, Finta József is lelkesen fogadta, sőt munkatársaival egy koncepciót is készítettek a közel 40 éves épület arénaszerű átépítésére. A relatíve kis költségű átalakítással nemcsak Buda, de Magyarország is egy világszínvonalú koncertteremmel gazdagodhatna. A BFZ turnéin a zenekar rendre tapasztalja egy-egy terem akusztikai különbségeit, és hogy mennyit számítanak a tökéletes hangzásban az építészeti adottságok mellett a berendezés és egyéb eszközök, mint például a hangvetők vagy a fal- és padlóburkolatok. A körbeültetés külföldön számos helyen kiválóan működik, például a Philharmonie Berlin, a hamburgi Elbphilharmonie vagy a Los Angeles-i Walt Disney Hall is többek között arénaszerű elrendezésének köszönheti kiváló hangzását.