Izgalmas lehet, amikor szólistaként állsz a korábban körülötted és veled együtt játszó zenekari muzsikusok előtt, akik ezúttal elsősorban rád figyelnek, mint a koncert szólistájára. A szólistaszerep persze nem újdonság számodra, de a Fesztiválzenekar élén most először játszol brácsaszólót. Hogy készülsz erre a fellépésre?

Valójában minden fellépésemre teljes erőbedobással készülök, nem is igazán érzek különbséget abban, milyen minőségemben vagyok jelen a pódiumon. Erre az a magyarázat, hogy mindig ugyanazt a hálát érzem a számomra adott lehetőség iránt. Annak különösen örülök, hogy végre a Fesztiválzenekarral is felléphetek szólistaként. Ez óriási dolog számomra! Akkor voltam ennyire büszke, amikor a Berlini Filharmonikusokkal szólózhattam – azt is óriási megtiszteltetésként éltem meg. Bár ennek a mostani fellépésnek talán még egy fokkal jobban örülök, hiszen a saját hazám, a saját nemzetem kiváló zenekaráról van szó. Ehhez mérten készülök. Egyébként amióta tudom, hogy ezen a koncerten én leszek a szólista, igyekszem minél több zenekarral, minél több helyszínen játszani ezt a darabot, hogy a lehető legtermészetesebb legyen számomra.

Beszéljünk a darabról, amivel készülsz. Mozart A-dúr klarinétversenyének brácsaátirata, ahogy megtudtam, az egyik kedvenc műved.

Igen, nagyon szeretem játszani. Csodás darab. Legutóbb a Mendelssohn Kamarazenekarral játszottam szólistaként. Egyébként tanítom is ezt a brácsaátiratot Genfben. Ahogy mondtam, mindent megteszek, hogy minél többet találkozzam a darabbal, hogy alaposan megérlelhessem a gondolataimban és a kézmozdulataimban. Azt tapasztalom, hogy minél többször veszem elő és melegítem újra, annál több új gondolat születik bennem erről a műről, és annál mélyebbre kerül bennem. Úgy szoktam készülni, hogy tervezetten négy rétegen keresztül élem át az adott zenedarabot. Az első a tudatosítás, tehát az agyammal teszem magamévá, aztán az érzelmeimmel fogom fel. Utána következik a testem, vagyis az autonóm idegenszerem, ez a harmadik szakasz, majd jön a legizgalmasabb, spirituális rész, vagyis a lelki befogadás. Ezeken, ahányszor csak tudom, keresztülfuttatom a Mozart-darabot. Nagyon hiszek a tudatosságban, mert csak így érzem, hogy van hatalmam a történések felett.

Azt tudjuk, hogy ezt a művet Mozart eredetileg klarinétversenynek szánta, és csak később készült a brácsaátirat. Vajon miért változtatta meg a hangszerelést 1802-ben? Mit tudsz erről?

Ez az, amit senki nem tud. Illetve nem sikerült kiderítenem, van-e rá magyarázat. Az is felmerült, hogy nem is Mozart írta át, hanem egy kortársa. Én inkább arra gyanakszom, hogy ő volt a brácsaverseny szerzője is, mert azt biztosan tudjuk, hogy Mozart nagyon szerette a brácsát. Saját elmondása szerint ő maga is nagyon sokszor brácsázott – egyszerűen imádta ezt a hangszert!

Mi olyan vonzó a brácsában?

A lágéja. A hangfekvése. Az, hogy az emberi hanghoz talán ez a hangszer áll a legközelebb. A legtöbb ember nagyon szeret mezzoszopránt vagy baritont hallgatni – az emberi fül számára ez a hangfekvés nagyon kellemes. Az is általános tapasztalat, hogy sokan nagyon szeretik a tenort, a szopránt, de ha beülünk egy operába és megszólal a mezzoszoprán vagy egy alt hang, azt valamiért még gyönyörűbbnek érezzük. A hangszerekkel is így van: minél mélyebb egy hangszer hangfekvése, annál több hangszínt lehet kihozni belőle. A magas hangszerekben főleg a virtuozitás, a briliáns, csillogó, gyönyörű csengés a vonzó. Azokban épp azt értékeljük. De a brácsával olyan hangszíneket lehet teremteni, és ezáltal olyan mélységeket, lelki és érzelmi szinteket lehet elérni, amelyek igazán szívet melengetőek.

Azt mondja Takács Nagy Gábor, akivel gyakran dolgoztok együtt, és nagyon jó köztetek a kémia, hogy amikor Haydnt vagy Mozartot játszik a Fesztiválzenekarral, megfiatalodik. Számodra mit nyújt ez a Mozart-darab?

Mozartnak ez egy késői darabja, és ezt nagyon lehet érezni. Sokkal érettebb a hegedűsök szerint is, akik ezt a darabot különösen nagyra tartják, hiszen a hegedűversenyeket sokkal korábban írta. Ha azt kérdezed, rám hogyan hat, azt tudom mondani, hogy egy felemelő és tisztító élmény, amely Bachot is eszébe juttatja az embernek. Grandiózus darab, igazi mesterműről van szó.

Genfen kívül több helyen is tanítasz, így Berlinben és a Pécsi Tudományegyetemen is. Amikor a brácsaszakos hallgatókat tanítod, mit adsz át nekik, mi a legfontosabb, amit egy jó brácsaművésznek tudnia kell?

Elsősorban azt kell megértenie egy brácsás növendéknek, hogy ő maga milyen képességekkel rendelkezik. Másodsorban pedig azt, milyen lehetőségek rejlenek ebben a különlegesen szép hangszerben. Fontos tudni, hogy nem egy virtuóz hangszerről beszélünk. Sokkal inkább lírikus kamarahangszerről van szó. Egészen más a szerepe a brácsának szólóhangszerként, mint a csellónak, a hegedűnek, vagy a zongorának. Ezért, ha szólót játszunk ezen a hangszeren, nagyon másképp kell tennünk. A brácsán nem lehet hegedülni, a brácsán brácsázni kell. Ez technikailag is egészen mást jelent. Minden regiszternek megvannak a sajátságai. Talán érthetőbb, amit mondok, ha egy vicces példával érzékeltetem: egy 100 kilós ember nem tud maratont futni, csak ha lefogy 60 kilóra. Vagyis figyelembe kell venni, hogy mit kíván tőlünk a hangszer. Érdemes partnerként tekinteni rá.

Azt akarod mondani, hogy a brácsa egy különösen finom hangszer?

Igen, finomabb a többinél. Ahogy egy dízelautó, amivel nehéz Forma–1-es versenyre menni, mert hiába indítom el, hiába lépek a gázra, más a reakcióideje…Vagyis még nagyobb tudatosság kell ahhoz, hogy az ember jól brácsázzon.

Tudom, hogy nagyon várod a márciusi koncertet, ezt másoktól is hallottam.

Ó, igen, nagyon várom! Hiszen elképesztő luxus kiváló kollégákkal, kiváló helyszínen, kiváló karmesterrel fellépni, aki még a tetejében a barátom is. Ugyanabból az országból származunk, egy nyelvet beszélünk, egy tőről fakadunk. Ezek mind igazi ajándékai az életnek.