A Times Magazin a tisztaság és a lendület példaképeként emlegeti. Mások a zongorajátékát a legmagasztosabb romantikus előadásmódnak nevezik. Ha ilyen véleményeket olvas, mennyire érinti meg, hogy ennyire dicsérik?

Őszintén szólva nem nagyon foglalkozom ilyesmivel. A legfontosabb számomra általában az, ahogyan én látom saját magam és persze annak a néhány embernek a véleménye, akiket nagyra értékelek. Ilyenek azok a társak, akikkel együtt muzsikálok, vagy akik részt vesznek zenei fejlődésem alakulásában. Ilyenek a tanáraim, a családom, a barátaim. Ők sokkalta jobban ismerik az életemet, a művészi habitusomat és változásaimat, mint aki egyszer-egyszer meghallgat. Bár a tisztaságot nagyon sokszor említik a zongorajátékommal kapcsolatban, de őszintén szólva nem igazán tudom, mit értenek ez alatt. Számomra a tisztaság azt jelenti, hogy minden hang a helyén van, mindet ki tudom fejezni. Ehhez pedig az kell, hogy nagyon különleges képességgel rendelkezzen valaki, és minden egyes hangot tökéletesen meghalljon. Nagyon rosszul viselem például, amikor azt érzékelem, hogy van olyan hang, amit nem elég pontosan hallok.

Mikor és hogyan derült ki, hogy nagyon magas színvonalon tud zongorázni? (Tudom, hogy három és fél évesen kezdte!)

Arra emlékszem, hogy amikor 14 évesen először léptem be a zeneiskolába, azt vettem észre, hogy jóval tehetségesebb vagyok másoknál abban, hogy lekottázzak bizonyos zenedarabokat. Aztán három évvel később, amikor felvettek a konzervatóriumba, azt tapasztaltam, hogy kiválóan és nagyon gyorsan tudok blattolni (kottát olvasni). Ezek a felismerések valamiképpen feldobtak, de hogy igazán elégedett legyek magammal, az csak nagyon ritka pillanatokban fordult elő, így hát nehéz választ adni a kérdésre.

Dél-Koreában, ahol született, mennyire népszerű a klasszikus zenei stílus? Sok fiatal muzsikus érdeklődik ez iránt a műfaj iránt?

Nagyon is. Mégis azt mondhatom, hogy régen több gyerek tanult hangszeren. Például amikor én kislány voltam, az általános iskolában legalább a gyerekek fele tanult valamilyen hangszeren. Ma inkább a közönség száma nő, a gyerekek ma valamivel kevésbé érdeklődnek a klasszikus muzsika iránt. Ami talán jobb is? Nem tudom. A koreaiak általában szeretik a zenét, de ebbe minden fajta zenei műfaj beletartozik. A klasszikus zenei szcéna az utóbbi 10-20 évben megváltozott, ma folyamatos változásnak van kitéve, de igen, minden kétséget kizáróan, jelentősnek számít.

Az eddigi zenei életműve azt jelzi, hogy személy szerint is nagyon széles körből választja a kedvelt zeneszerzőket és zeneműveket a klasszikustól a nagyon modernig. Van prioritási sorrendje a zenetörténetet nézve?

Abszolút nincsen ilyen listám. Mindet imádom és mindegyiküket más okból. Ezeket az okokat hosszú lenne itt most felsorolni.

Közismert tény, hogy Rachmaninov c-moll zongoraconcertóját a súlyos depresszióból való kilábalásának köszönhetjük. Az ajánlás a darab elején Nyikolaj Dahlnakszól, annak az orvosnak, aki oly sokat segített a komponista felgyógyulásában. Gondolja, hogy ha meghallgatjuk ezt a gyönyörű zongoraversenyt, megérezzük, hogy ez a szerző betegségére utal? Egyáltalán mit gondol erről a zeneműről?

Azt hiszem, ha az ember összehasonlítja Rachmaninov c-moll zongoraversenyét a többi alkotásával 1–17-ig, egyértelműen érezhető, hogy a korábbiakhoz képest nagy ugrást tett előre. Sugárzik a műből, hogy sikerült túllépnie valamin, a küzdelmen, a saját akaratgyengeségén. Amit nagyon szeretek ebben a darabban, az a kidolgozottsága. Ez számomra azt jelenti, hogy különböző emberi érzelmeket dolgoz fel egészen részletekbe menően. Egyáltalán nem valami absztrakt zeneműről van szó. Korábban, fiatalabb koromban azt gondoltam, hogy nem mutat mást, mint a mester zsenijét. De ma már tudom, hogy több annál.

Először játszik a BFZ-vel. Hallotta őket már korábban is játszani?

Sajnos még soha az életben! De persze lemezen már sokszor. Bevallom, ez az a zenekar, amelyről csak álmodni mertem, hogy majd egyszer játszhatok velük. Nagyon izgalmas, hogy végre valóság lett az álomból!

Budapesten volt már korábban?

2017 decemberében egyszer egy szólóestem volt Budapesten. A város csodálatos volt, semmihez sem hasonlítható. Alig várom, hogy újra visszatérjek!