Váradi Júlia: A Pelléas és Mélisande történetében mit szimbolizál az erdő?

Fischer Iván: Az erdő közismerten az emberi lélek szimbóluma, sötét, áttekinthetetlen, veszélyes és titokzatos. Néhány tisztáson vagy toronyban játszódik le az összezárt család végzetes története. A zenekar-erdőből emelkednek ki a jelenetek helyszínei, mint a partitúrában az énekes részek a zenekari közjátékokból.

V.J.: Rendezőként hogyan tudott eligazodni a szövevényes és titkokkal teli cselekmény szereplőinek előtörténetében?

F.I.: Keveset tudunk a szereplőkről, szinte semmit. Még a férj, Golaud sem tudja meg, honnan menekült Mélisande, ki bántotta, miért akar szabadulni koronájától. Pelléas beteg apja meggyógyul ugyan, de nem jelenik meg soha a színpadon. A birkák elvétik a hazafelé vezető utat, de titok, mi lesz velük. A szerzők kevés támpontot adnak, viszont rendkívül árnyalt képet festenek a szereplők hangulatairól, érzéseiről. Átérezzük Golaud szenvedélyes féltékenységét, Pelléas és Mélisande költői szerelmét, irreális lebegését, végül azt a pasztellszínű, ködös szelídséget, ahogy Arkel király bölcsen elfogadja, hogy kicsúszik a kezéből az irányítás.

V.J.: Hogyan sikerül a romantikus történetet és Debussy megrendítő zenéjét igazán közel hozni egymáshoz?

F.I.: A zenekar és a tornyokat körülvevő erdő vagy park egy és ugyanaz. A fák árnyékából szól a zene, ez veszi körül a szereplőket. Idővel meg lehet szokni ezt a sötétséget, vigasztalja Geneviève a virágcsokorral érkező új, fiatal feleséget, aki komornak látja új otthonát. A viharos tenger felől csak néhány világítótorony fénye villan fel. Így villannak fel a zenekar fafúvósfutamai is az alapvetően sötét, ködös hangzásból, a fagottok és kürtök borongós akkordjaiból.

V.J.: Úgy tűnik, a rendező számára az egyik legfontosabb szereplő az idős Arkel király. Miért?

F.I.: Nem, nincs fontos vagy kevésbé fontos szereplő, még a kisfiú is fontos, ő látja a síró, eltévedt birkákat. Arkel király talán 90 éves lehet, majdnem vak, de nem kétséges, ő uralkodik a családban. Valamelyest vissza is él a hatalmával, amikor a fiatal Mélisande-nak elmagyarázza, hogy idős férfiak a halál közelében mennyire igénylik fiatal nők érintését, közelségét. Ne rettenj vissza öreg ajkamtól, noszogatja, nem is értve, hogy Mélisande mindenki érintésétől irtózik. Arkel király Golaud-t érdekházasságra akarja rávenni, majd megtiltja Pelléasnak, hogy haldokló barátjához utazzon. De az öreg király hatalma már gyengül, rezignált és jóságos lesz, ha valami nem sikerül, megérti. Elfogadja, hogy Golaud nem Ursula hercegnőt, hanem az erdőben talált Mélisande-ot választja. Utólag semmiért sem haragszik, még a testvérgyilkosságért sem.

V.J.: Mélisande a megtestesült bizonytalanság, sőt talán a félrevezetés nagymestere is. Jól gondolom?

F.I.: Ez nála ösztönös, ártatlan, szinte naiv dolog. „Csak a testvérednek, a férjemnek hazudok, különben mindig igazat mondok”, állítja bájos egyszerűséggel. Nem vagyunk biztosak abban, hogy Mélisande számára az igazság mit is jelent, hiszen csak ködös feleleteket ad. Amikor halálos ágyán arra sem emlékszik, hogy Pelléast megölték, arra sem, hogy utána gyereket szült, úgy tűnik, Mélisande végre elszabadult a realitástól. Szinte boldognak tűnik, csak az időjárás kelti fel az érdeklődését.

V.J.: Pelléas vajon mitől válik ennyire vonzóvá Mélisande számára?

F.I.: Ráérez valami hasonlóságra. Ha már az időjárásról volt szó, ebben is azonnal egymásra találnak. A tárgyak, a környezet hangulata, az időjárás erősebben hat rájuk, mint az emberek. Sokat beszélnek a tengerre leszálló ködről, a viharról, a melegről, a hidegről, az árnyékokról. Végre megbeszélhetik ezeket valakivel. Rokonlelkek, egyformák, mint két tojás.

V.J.: Wagner gyakran szóba kerül Debussy esetében. Ellentétek ők, vagy inkább közel áll egymáshoz a két nagy szellem?

F.I.: Sok elemző anti-Wagnernek látja Debussyt, pedig feltűnően sok a hasonlóság. Az énekesek beszédszerűen deklamálnak, miközben a zenekar festi meg a lelki folyamatokat. Érzékeinkre az akkordok, a hangszerelés, a különleges zenekari hangzás hat, nem az énekesek dallama. Az énekesek tulajdonképpen éneklő színészek, akik a teljes Maeterlinck-szöveget elmondják, a francia nyelv gyors ritmusát tökéletesen követve. Ebben nagyon közel áll Wagner és Debussy stílusa. Tartalmilag is hasonlít Pelléas és Mélisande meséje Trisztán és Izolda végzetes, halált hozó szerelméhez.

V.J.: De akkor mi a lényegi különbség kettejük között?

F.I.: Nagyon más Debussy és Wagner nyelve. Wagner monumentális zenekara helyett Debussynél legtöbbször csak néhány hangszer gondoskodik a színekről. És míg Wagner mindent minden részletében világossá tesz, megmagyaráz, Debussy sokszor kétségek között hagyja a közönséget. Wagnert olvassuk, tanuljuk, értjük, Debussy esetében erre nincs esélyünk, hiszen ő csak sejtet, utal. Mint egy kevés kontúrú zenei pasztell.