„Buborékokban élünk. Igyekezeteink, hogy ráleljünk az objektív igazságra, kétértelműek maradnak, attól függően, hogy melyik buborékban olvassák őket. Alig hallgatjuk meg egymást, vagy ha mégis, a megértés egyre távolibbnak tűnik. Az objektív igazság hiánya a mi generációnk ijesztő realitása.

Nincs még egy opera, amely annyira kétértelmű lenne, mint A csavar fordul egyet. Henry James gondoskodhatott volna arról, hogy történetét megbízható, objektív mesélő adja elő, és ne a szubjektív, elfogult Nevelőnő. Léteznek egyáltalán a szellemek, látják őket a gyerekek, vagy csak egy hisztérikus nő látomásaival van dolgunk?

Benjamin Britten új szintre emelte ezt a kétértelműséget. Az is vitatható, hogy ki fenyegeti a gyerekek ártatlanságát, és ki védi őket ettől a veszélytől. Logikus Peter Quint kapcsolatát a kisfiúval abúzusnak, megrontásnak látni, és a bátor nevelőnőt megszabadítónak. De lesznek olyanok, akik Quintet tekintik szabad szellemnek, olyan barátnak és apafigurának, akire a fiúnak nagy szüksége van; ők a Nevelőnőt látják gonosznak, aki merev viktoriánus erkölcsi normáit erőlteti a gyerekre, kiirtva annak ösztönös vágyait. Kinek van igaza? Lehet választani.

Bár a történet kétértelmű, az egyes szereplők hitelesek, együtt tudunk velük érezni. Quint barátot szeretne, aki „mint a zsonglőr partnere, elkapja a gondolatait.” Miles „saját fajtájával” szeretne már együtt lenni. A Nevelőnő nagy odaadással óvná őt a veszélytől, és „el lehet képzelni, milyen szenvedéllyel” szorítja magához. Ez a történet hús-vér emberek élet-halál küzdelme.

Mindegyik buborékban ördögnek látjuk az ellenfelet – legyen az a vétkes, vagy a gyilkos ördögűző."

Fischer Iván