Amikor felhívtam, épp a Dallasi Szimfonikus Zenekar próbájáról lépett ki, ahol a pulpituson állt a karmester helyett. Hogy ment a próba a Meyerson Hallban?

Katharina Wincor: Úgy érzem, nagyon jól ment. Az előző szezonban kezdtem a közös munkát a dallasiakkal asszisztens karmestereként, a feladatom pedig két fő dologból áll. Az egyik, hogy a zeneigazgatónknak, Fabio Luisinak és a vendégkarmestereknek asszisztálok. Emellett én vezénylem az ifjúsági és családi koncerteket, és azokat az eseményeket, amelyek a Dallason kívüli, kisebb településeken vannak.

Ha valaki ilyen fiatalon kerül a karmesteri pulpitusra, hogy győzi meg a zenekar tagjait és a közönséget arról, hogy az általa képviselt előadásmód a helyes? Emellett talán még azzal is meg kell küzdenie, hogy női karmester, amiből nincsen sok.

K. W.: Azt gondolom, hogy a legfontosabb minden karmester számára – legyen az fiatal, idős, nő vagy férfi –, hogy igazán jól ismerje a művet, amit vezényel. Természetesen nagyon nagy kihívás odaállni egy olyan zenekar elé, amelyik már sokszor játszott egy darabot, ami nekem esetleg új, ezért mindig a felkészülés a legeslegfontosabb. Persze minden helyzet más. Mindig el kell döntenem, hogy a muzsikusoknak új inspirációkra van-e éppen szükségük, vagy egy olyan támogató atmoszférára, amiben szabadon adhatják azt, amiben és ahogy a legjobbak. Van olyan zenekar, amelyik igényli és örömmel fogadja, ha együtt beszéljük át a dolgokat a próbákon, ilyenkor az a feladatom, hogy annak a döntésnek, amire közösen jutunk, megfelelő hátteret biztosítsak.

Ha egy világhírű karmesterrel dolgozik együtt, mi a feladata az asszisztens karmesternek?

K. W.: Az asszisztens karmestert sokszor „tartalékkarmesternek” is nevezik. Ez azt jelenti, hogy fel kell készülnöm minden egyes műből, és ha a karmester ne adj’ isten megbetegszik, vagy valamiért nem ér oda az első próbára, akkor nekem kell beugranom helyette. De ilyesmi nagyon ritkán fordul elő, velem például eddig még soha. A legtöbb esetben ott ülök a próbákon, jegyzetelek, és a szünetekben az észrevételeimet megbeszélem a karmesterrel.

Milyen észrevételekre, feljegyzésekre kell gondolnunk?

K. W.: A leggyakoribb, hogy aránytalanságot érzékelek az összhangzásban, de adódhatnak intonációs problémák is. Ami fontos, hogy az észrevételeim soha nem ízlésbeli kérdésekre vonatkoznak.

Hogyan reagálnak a javaslataira a karmesterek?

K. W.: Némelyiküket komolyan érdeklik a felvetéseim. Sőt, olyanok is vannak, akik kifejezetten kikérik a véleményemet egy-egy új ötletükkel kapcsolatban. És persze vannak olyan karmesterek is, akik kevéssé támaszkodnak az én megjegyzéseimre. Az, hogy el kell mondanom a véleményemet, eleinte kicsit furcsa volt, de már megszoktam, hogy ez a dolgom. Ma már azt is érzem, mikor érdemes elmondanom, amit gondolok, és mikor felesleges, mert nem érne célba.

Előfordult, hogy amit javasolt, az pontosan átment, és érzékelhető volt a koncerten is?

K. W.: Azt kell mondanom, hogy igen. Ez nem egyszer fordult elő, például Budapesten is megtörtént. Nem csak a karmester, Fischer Iván, de a szólisták is hallgattak rám. A szólisták sokszor szeretnék tudni, hogy hangzik kívülről, a nézőtérről, amit csinálnak.

Felteszem, egy-egy karmester esetében az illető személyiségén is múlik, mennyire nyitott a javaslataira. De amire korábban is utaltam már: nagyon fiatal női karmesterként nem sokkal nehezebb átvinnie a javaslatait, pláne egy neves, idősebb karmester esetében?

K. W.: Az, hogy fiatal vagyok, sokszor megnehezíti a karmesterek számára, hogy azonnal megbízzanak bennem. Meg kell, hogy ismerjenek, és csak aztán látják tisztábban, mi az, amit nyugodtan rám bízhatnak, és mi az, amit nem. Azt is megtapasztalják, melyik az a pillanat, amelyikben teljesen rám bízhatják magukat. Természetesen a korom abban is nehezítő faktor, hogy kevés a tapasztalatom. De a nap végén mindig kiderül, hogy ennek semmi köze ahhoz, hogy az illető dirigens híres, vagy nem, idős-e vagy fiatal. Fischer Iván például egy csomó kérdésben megbízik bennem. Mert pontosan tudja, hogy olyan végtelenül sok a dolga, hogy nagy szüksége van egy külső fülre, aki ilyenkor segít neki. Az is fontos, hogy sok hasonlóság van kettőnk ízlésében és a zenekarhoz való viszonyunkban. Ahogy ő kezeli a muzsikát és a koncerteket, hihetetlenül természetesnek tűnik számomra. Ez nagyon fontos. Nem gondolom, hogy az, hogy nő vagyok, megnehezítené a munkámat. Egyre többen választjuk ezt a szakmát, és a zenekarok is egyre inkább megszokják, hogy vannak női karmesterek. Lassan változik ez a helyzet, de változik!