A 23 éves fiatal tehetség, Naomi Shaham a Budapesti Fesztiválzenekar nagybőgő szólamát erősíti. Bár a nők ritkán választják ezt a robusztus hangszert, ő a zongorát hagyta el érte. Az amszterdami Concertgebouw-ban hallotta először a BFZ-t – akkor döntötte el, hogy egyszer mindenképp szeretne egy színpadon állni velük. A terv pedig tökéletesen sikerült.
Láttam egy fotót, amin az édesapjával és a fivérével játszik együtt Izraelben. Meséljen a családjáról, akiket olyan sokan ismernek!
Naomi Shaham: Muzsikuscsaládból jövök. A nagypapám, aki Szlovákiában született és a háború idején Budapesten bujkált, zenetanár volt Izraelben. A zene szeretetét átörökítette a gyerekeire. Apám, Hagai Shaham hegedűművész lett (őt a magyar hegedűtanár, Fehér Ilona tanította Tel-Avivban), a testvére, Rinat Shaham pedig operaénekes. Az én testvéreim is zenélnek: a húgom hegedűn és brácsán játszik, az öcsém szintén hegedül, én pedig csellózni szoktam velük, így gyakran együtt muzsikálunk hol kvartettben, hol kvintettben.
A nők viszonylag ritkán választják a nagy és nehéz nagybőgőt hangszerül – Ön hogy kötött ki nála?
N. S.: Mielőtt a nagybőgőnél kötöttem volna ki, néhány évig zongoráztam. Aztán az történt, hogy a testvérem egy gyerekzenekarban hegedült, és szükségük volt egy nagybőgősre. Kérdezték, hogy van-e valakinek ideje az ismerősök körében, aki hajlandó lenne megtanulni nagybőgőn játszani, hogy részt tudjon venni a koncerten. Én vállalkoztam rá, így aztán kb. három évig párhuzamosan zongoráztam és bőgőztem, majd a nagybőgőnél maradtam. Azóta is boldog vagyok, hogy ezt az utat választottam, mert a nagybőgő egy igazán közösségi hangszer – csak zenekarral együtt próbálhatja ki magát az ember vele. Így rengeteg kollégát ismerhetek meg, és folyamatosan vannak kamarazenekari és nagyzenekari koncertek is.
Az édesanyja is játszik valamilyen hangszeren?
N. S.: Korábban fuvolázott – a szüleim egy kamaraegyüttesben ismerkedtek meg egymással –de sajnos egy baleset miatt a húszas éveiben abba kellett hagynia a muzsikálást. Így üzletasszony lett, ma politikus és egy startupot is vezet.
Egyértelmű volt ebben a családban, hogy mindenkiből muzsikus lesz? Hány évesen kezdte a zenetanulást?
N. S.: Gyakorlatilag a születésem pillanatától kezdve zene vett körül, és sok-sok hangszerrel találkoztam a családomban. A szüleim viszont soha nem erőltették, hogy zenét tanuljak, nyolcéves voltam, amikor zongorázni kezdtem. A húgom fiatalabban kezdett hegedülni, így az öcsénk féltékeny lett, és ő is azonnal beállt a sorba. A zene „fertőző”, de a szüleim egyáltalán nem szerették volna, hogy professzionális muzsikus legyek, sőt! (nevet) A testvéreimet is megpróbálták ettől távol tartani. Azt hiszem, ez azért nem sikerült nekik, mert olyan erősen kötődtünk a zenéhez, hogy emiatt a szerelem miatt nem tudnánk élni nélküle. Amikor elkezdtem bőgőzni, voltak pillanatok, amikor majdnem feladtam, de ezt a bizonytalanságot épp a szüleim segítettek áthidalni, amiért azóta is hálás vagyok nekik.
Mikor élte át az első igazi sikerélményt?
N. S.: Ahogy említettem, a húgom gyerekzenekarában léptem fel először. Gyönyörűséges élmény volt másokkal együtt játszani. Egy év múlva a vonósegyüttesünk részt vett egy ifjúsági zenei versenyen a Carnegie Hallban. Ez óriási dolog volt számomra, hiszen csak 12 éves voltam! Ezt igazi sikerélménynek éreztem.
Fiatal muzsikusként hogy került kapcsolatba Fischer Ivánnal?
N. S.: Csatlakoztam a Verbier Festival zenekarához, közülünk pedig meghallgattak néhányat a BFZ muzsikusai, mert fiatal hangszereseket kerestek a zenekar gyakornoki programjába. Az első évben még nem mertem jelentkezni a meghallgatásra. Akkoriban hallottam életemben először a Fesztiválzenekar koncertjét a Concertgebouw-ban: Csajkovszkij 4. szimfóniáját játszották, és ez volt addigi életem legnagyobb koncertélménye. Annyira izgatott lettem, hogy majdnem leestem a koncertterem erkélyéről. Ezt az estét soha életemben nem fogom elfelejteni! Attól kezdve csakis arra vágytam, hogy egyszer majd egy színpadon állhassak velük. Ezért a fejembe vettem, hogy a következő évben mindenképp részt veszek a meghallgatáson, méghozzá sikeresen. Eljött a nyár, meghallgattak, és máig alig hiszem el, de fölvettek! Örökre hálás leszek, mert ez a lehetőség gyökeresen megváltoztatta az életemet. A gyakornoki évem után meghívtak a Fesztiválzenekarhoz, hogy kisegítőként vegyek részt a munkában, idén pedig már szerződést kötött velem a zenekar. Máig hálás vagyok az amsterdami nagybőgőtanáromnak, aki Fischer Ivánhoz hasonló módon közelített a zenéhez, így nagyon jól értettem az instrukcióit.
Mit tapasztalt eddig, milyen érzés a BFZ-vel játszani?
N. S.: Óriási öröm és megtiszteltetés. A családom is nagyon boldog. Ebben a zenekarban valamilyen különös tűz lobog. Látom, hogy a muzsikusok minden alkalommal milyen lelkesedéssel jönnek a próbákra, hogy milyen boldogok, hogy együtt lehetnek, és főleg, hogy együtt zenélhetnek. Ilyen csodás hangulatot én még nem tapasztaltam, és persze a koncerteken jelen lenni is nagyon-nagyon jó. Biztos, hogy soha nem fogom elfelejteni ezeket a hangversenyeket. A backstage is nagyon érdekes egyébként, jó megismerkedni a zenésztársaimmal, a vezetéssel, a stábbal, és látni, hogy Iván milyen jó kapcsolatban van a muzsikusaival, akikkel olyan jó együtt dolgozni.
