Gyönyörű levelet kapott a már 200 idősotthont megjárt Aranykor programsorozat vezetője, Dvorák Lajos: „A mai napon csodában és gyönyörűségben volt része a Dél-Borsodi Szociális Otthon lakóinak, dolgozóinak Mezőkeresztesen. Ebben a végtelenül igazságtalan világban, mikor a szociális ellátás a fennmaradásért küzd, jön négy csodálatos ember, aki szívét-lelkét beleadva olyan délelőttöt varázsolt számunkra, ami visszaadta hitemet abban, hogy érdemes ezekért az emberekért dolgozni, és ezt a cseppet sem könnyű munkát ellátni. A zene magáért beszél, a lélek szól belőle. Nézve az arcokat és a rajtuk végig gördülő könnycseppeket, a lelküket is megérintette. Végtelenül hálás vagyok azért is, hogy egyenrangú embernek tekintették a lakókat, mert a zene, mint kapocs, nem tesz különbséget ember és ember között” – írja Nagy Éva intézményvezető a Dél-Borsodi Szociális Otthonban adott koncert után Lajosnak, aki sok hálálkodó üzenetet kap az otthonokból. Sőt, az sem ritka, hogy az idősek kézzel írt sorait a gondozók lefotózva juttatják el a muzsikusokhoz.

Mindenhova visszavárják őket, de míg bizonyos otthonokba már többedjére térnek vissza, az is fontos, hogy új helyeket fedezzenek fel. Bőven akad otthon az országban, ahol nem jártak még, Mezőkeresztesen is először voltak, ahonnan a gyönyörű levelet kapták, meséli Dvorák Lajos, akit 2014-ben Fischer Iván kért fel a koncertek szervezésére. „Mondtam, hogy nagyon szívesen, és aztán elindult a keresgélés, milyen otthonokba tudunk elmenni. Azóta nagyon nagy lett az igény, folyamatosan bővül az intézmények listája. Egy sorozatban általában tizenkét helyre jutunk el, törekszem rá, hogy legyen köztük fővárosi, Pest megyei és az ország távolabbi részén lévő helyszín.” Volt, hogy egy lakó kereste meg a zenekart e-mailben, miután az interneten olvasott a programsorozatról, és a következő turnusban el is ment egy csapat az eldugott otthonba.

„Ez tényleg hálás feladat, igazából nem is munka, mert annyira szép élmény: mi adunk és ők is adnak nekünk, feltöltődünk a szemek sugarából – még ha a taps nem is tud úgy szólni, mint egy nagy hangverseny után, hiszen sokszor legyengült, beteg emberekről van szó –, a hála, amit kapunk fantasztikus érzés.” Dvorák Lajos három különösen megható esetet idézett fel az elmúlt hét évből. Az első koncertek egyikén, 2014 júniusában Veresegyházán történteket azóta is sokszor emlegeti. „A koncert után odajött hozzánk egy nyolcvankilenc éves néni, és ezt mondta: »Egész életemben csak kapáltam, azt sem tudtam, hogy ilyen létezik, egészen megkönnyeztem«, ettől a mai napig kiráz a hideg, most is. Ledöbbentünk, ott jöttünk rá, milyen nagy örömet tudunk szerezni ezeknek az embereknek zenével.”

Cegléden egy idős férfi ment oda a zenészekhez a koncertet követően, és elmondta, hogy a másfél éve elhunyt feleségével közösen átélt kulturális eseményekre gondolt a zenét hallgatva. Később a megdöbbent gondozók elmesélték, hogy a bácsi a felesége halála óta él náluk, súlyos demenciában szenved, és szinte senkivel sem kommunikál, nem is hallották még beszélgetni. „A zene olyan dolgokat mozgatott meg benne, amire eddig más nem volt képes.” Egy másik emlékezetes alkalom Kőbányán történt: „az udvaron játszottunk, és két darab közt egyszer csak felkiáltott egy néni: »Hallom a zenét!«, később a nővértől tudtuk meg, hogy nagyothalló a néni, aki nagyon keveset hall az életből, ez is azt mutatja, hogy a zenét valahogy jobban meghallják az emberek”.

Az Aranykor koncertekre kicsit máshogy készülnek a muzsikusok: a helyszíntől függően könnyebb vagy nehezebb, de mindenképp kisebb lélegzetvételű darabokat választanak, és a művek előtt pár mondatban elmondják, mi hangzik majd el. Érzelmileg is más egy ilyen koncert. „Nehezebb így játszani. Sokakat épp csak kitolnak otthonkában, alig tudnak ülni, betegek, demenciában szenvednek, és ez megrázza embert. Ott ülnek közvetlenül előttünk. Van ebben fájdalom, ugyanakkor sokkal családiasabb is.” Sokszor a körülményekkel is nehéz szembesülni: „vannak otthonok, amik épphogy tudnak működni, semmi felújítás, vizes falak, nagyon szegényes körülmények fogadnak. Persze oda is elmegyünk játszani, de ilyen helyeken még nehezebb. A legtöbb helyszínen már előre készülnek a lakók a koncertre: fodrászhoz mennek, kikészítik a szép ruhájukat, így várják az eseményt.”

A Covid-időszakban is igyekeztek megoldani, hogy a koncertek megvalósuljanak, udvarokon játszottak, az épületbe nem mehettek be a pandémia miatt, de így is nagy öröm volt elvinni a muzsikát a világtól elzárt időseknek és dolgozóknak. „Volt, hogy csak a kapun mentünk be, letettük a négy állványt, a nénik és bácsik kijöttek az előtérbe, mellettünk autók és kamionok süvítettek el a főúton. De ez is egy megoldás volt arra, hogy egyáltalán eljussunk, és valami programot adjunk az időseknek.” Tavasszal ráadásul hosszú hónapok streamkoncertjei után ezeken a helyeken játszottak először újra közönség előtt a zenészek – az alkalmat kisfilm is megörökíti. „Többször előfordult, hogy kértünk még egy adag tapsot, mert ebben nagyon nagy hiányunk volt, kölcsönösen jót tettünk egymásnak. Mi is adunk és ők is adnak, és ez csodálatos. Ha tehetném, megsokszoroznám ezeket a közösségi programokat, mert ez a típusú koncert olyan réteget fog meg, és olyan élményt ad, ami szerintem egyedülálló.”