hun/ eng
keresés
kosaram
Valerio Contaldo

Valerio Contaldo

cselló tenor

Valerio Contaldo Olaszországban született, gyermekkorát a svájci Wallis kantonban töltötte. Először a Sioni Konzervatóriumban és a Párizsi Alfred Cortot Konzervatóriumban klasszikus gitár tanulmányokat folytatott, majd a Lausanne-i Konzervatórium ének tanszakán Gary Magby tanítványa volt. Emellett részt vett Christa Ludwig, Alain Garichot, Klesie Kelly és David Jones mesterkurzusain is. Tanulmányai alatt a Madeleine Dubuis Alapítvány, a Sion-i Solidarvox Alapítvány és a Lausanne-i Colette Mosetti Alapítvány ösztöndíját is elnyerte. 2008-ban a Lipcsei Nemzetközi Bach Énekverseny döntőse volt.

Jelenleg fellép a Dijoni Operában Diomédesz szerepében F. Sacrati La Finta Pazza c. művében, Budapesten Monteverdi Orfeojának címszerepét énekli szcenírozott előadásban a Budapesti Fesztiválzenekarral, Fischer Iván vezényletével, a Les Musiciens du Louvre zenekarral közös turnéja keretén belül (vezényel: M. Minkowski) pedig Lurcianót énekli az Ariodante c. operában Vicenzában és a Genfi Nagyszínházban. Hollandiai turnéján a Máté-passióban lép fel P. Herreweghe vezényletével, Lisszabonban Beethoven IX. szimfóniájában hallható a Gulbenkian Zenekarral L. G. Alarcon vezényletével, az Auvergne-i Zenekarral pedig Händel Messiás c. művében lép színpadra, stb.
Az elmúlt évadban láthattuk a fellah és az első árus szerepében H. Rabaud Marouf, Savetier du Caire (Marouf, a kairói cipész) c. művében a Bordeaux-i Operában és az Opéra Comique-ban (vezényelt: M. Minkowski).

Korábban megszólaltatta már Acist és Damont Händel Acis és Galatea c. operájában Salzburgban a Les Musiciens du Louvre zenekarral, Orontét az Alcina c. darabban a Bieli Operában (Svájc), és állt már a Versailles-i Királyi Opera színpadán is az Il Trionfo della divina Giustizia c. műben. Monteverdi Orfeójának címszerepében koncertszerű előadáson debütált egy európai turné keretében a Cappella Mediterranea zenekarral (vezényelt: L. G. Alarcon) Brüsszelben, Rotterdamban, St. Denis-ben, stb.. Ezt a szerepet egy kínai turnén is énekelte a Concerto Italiano zenekarral Rinaldo Alessandrini irányítása alatt. Hangversenykörúton énekelte J. S. Bach Máté-passióját Hollandiában S. McLeod vezényletével, a János-passióban pedig a Les Musiciens du Louvre szólistájaként lépett színpadra M. Minkowski irányítása alatt.

A 2014/2015-ös évadban énekelte a Cosi fan Tutte Ferrandóját a Nizzai Operában és a Magdeburgi Operában (Németország), a Holdbéli világ Eccliticóját a Sédières-i Fesztiválon, hangversenykörúton (Lyon, Avignon, Ambronay) Mozart Requiemjét L. G. Alarcon vezényletével, J. S. Bach Máté-passiójában a 2. tenor szólamát S. McLeod pálcája alatt, valamint Monteverdi Vespro della Beata Vergine (Esti imádság a Boldogságos Szűz tiszteletére) c. művét R. Alessandrini vezényletével.

Az elmúlt időszakban hallhattuk még: Corèbe és Eolo szerepében Cavalli La Didone c. művében a Les Arts Florissants zenekarral William Christie irányítása alatt Caen-ban, Luxemburgban és a párizsi Théâtre des Champs Elysées színházban, A gyermek és a varázslat c. mű tenorszerepeiben az Aix-en-Provence-i Fesztivál Akadémiájával, Jupiter szerepében Händel Semele c. darabjában a Nizzai Operában, énekelte a Katona, Lucanus, a 2. apród és a 2. konzul szerepét a Poppea megkoronázása c. darabban a Bastille Operában, valamint a János-passió Evangélistáját a Les Musiciens du Louvre zenekarral Marc Minkowski vezényletével Frankfurtban és Grenoble-ban.

Valerio Contaldo rendkívül aktív és sokoldalú az oratorikus művek területén, széles repertoárjában megtalálható többek között Mozart Requiemje, a c-moll mise, a KV 195 és KV 243 jegyzékszámú litániák, Haydn A Teremtés és Az évszakok című oratóriumai, Honegger Dávid királya, Rossini Kis ünnepi miséje, J. S. Bach művei közül a János-passió, a Máté-passió, a Karácsonyi oratórium, a h-moll mise és számos kantáta, Monteverdi Vespro della Beata Vergine (Esti imádság a Boldogságos Szűz tiszteletére) című darabja, Händel Messiása és a Brockes-passió, Schumann Jelenetek Goethe Faustjából című műve, Schubert Esz-dúr miséje, Mendelssohn Paulus és Az első Walpurgis éj című darabjai, Puccini Messa di Gloria című miséje, Bruckner, Charpentier és Teixeira Te Deuma, valamint Frank Martin Le Vin Herbé (Tristan) és Requiem című művei.

A legjelentősebb európai fesztiválokon hallható, úgy mint a Flandriai Fesztivál (Belgium), a Rheingau-i Fesztivál (Németország), a Nantes-i „Folles Journées” (Őrült napok), Bilbaóban, Lisszabonban, Tokióban, a Lyoni Régizene Fesztiválon, a La Roque-d’Anthéron-i Fesztivál, a Nyoni Paleo Fesztivál, a modenai Teatro Comunale „Luciano Pavarotti” színház hangversenyein, a Nemzetek Fesztiválján (Città di Castello, Olaszország), a Sioni Nemzetközi fesztiválon (Svájc), a Tiroli Osterfestival-on (Ausztria), a Vancouver Fesztiválon (Kanada), az Amadeus Fesztiválon (Meinier- Genf), a La Chaise Dieu-i Fesztiválon, a Saint-Denis-i Fesztiválon.

A színpadi szerepei között megtalálható Arisztaiosz/Plútó Offenbach Orfeusz az alvilágban című művéből, Sostakovics Moszkva-Cserjomuski című operettjéből Szergej, valamint de la Force lovag Poulenc A kármeliták című operájában. A Lausanne-i Operában Mister Owent játssza Dominick Argento Marokkói képeslap című darabjában, Clem/Alfred szerepét Britten A kis kéményseprő című művében, valamint Normannót Donizetti Lammermoori Luciájában. A Fribourg-i, a Dijoni és a Besançoni Operában Landry szerepét énekli Messager Fortunio c. operájában.

Fellép még Monteverdi Odüsszeusz hazatérése c. művének Pierlot/Kentridge feldolgozásában (Jupiter/Eumaiosz/Eurimaco) a velencei La Fenice színházban és a Teatro Malibranban, Gironában, Besançonban, Nîmes-ben, Toulouse-ban és az Edinburgh-i Fesztiválon, valamint énekli még Raoul de St Brioche szerepét A víg özvegyben a Nancy-i Operában.

Olyan rangos karmesterekkel dolgozik együtt, mint Michel Corboz, Christian Zacharias, Ton Koopman, Gabriel Garrido, William Christie, Philippe Pierlot, Kristjan Järvi, Bernard Tétu, Jean-Marc Aymes, Leonardo Garcìa Alarcòn, Stephan MacLeod, Mélanie Thiébaut, Roberto Rizzi Brignoli, John Duxbury, Gonzalo Martínez, Laurent Gay, Laurent Gendre, Thibaut Noally, Rinaldo Alessandrini, Marc Minkowski és Leonardo Garcia Alarcon. Lemezei között több élő rádiófelvétel is megtalálható (Espace 2, Hessischer Rundfunk 2, Radio Canada), stúdiófelvételeit a Sony Classical-Vivarte, K617, Mirare és a Claves kiadó készíti.