hun/ eng
keresés
kosaram
Midori Seiler

Midori Seiler

hegedű

Midori Seiler bajor és japán zongoraművész szülők gyermekeként Salzburgban nőtt fel. Zenei tanulmányait Bázelben, Londonban és Berlinben folytatta. Midori a berlini Academy of Ancient Music (AAM) tagja volt már abban az időszakban is, amikor az együttes nemzetközi hírnévre tett szert, és 2005 és 2014 között alkalmanként a koncertmester szerepét is betöltötte a zenekarban. 2016 óta a kötheni Bach-fesztivál együttese, a BachCollektiv művészeti igazgatója. Midori Seiler a historikus előadásmód azon kevés specialistáinak egyike, akik egyformán otthon érzik magukat a különböző zenei korszakokban. A különböző barokk együttesek (például a Tafelmusik Orchestra Toronto vagy a Budapesti Fesztiválzenekar) szólistájaként játszott barokk hegedűversenyek éppúgy beletartoznak a repertoárjába, mint Beethoven és Mendelssohn klasszikus/romantikus versenyművei, és olyan autentikus hangzású együttesekkel lép fel, mint az Anima Eterna, az AAM, és különösen a Concerto Köln. 2013 és 2016 között Jaap ter Lindennel együtt vezette a Schwetzingeni SWR Ünnepi Játékok Hofmusikakademie nevű zenekari projektjét. Mesterkurzusokat tartott többek között Zürichben és Kölnben. Tanított Brugge-ben, Antwerpenben, Weimarban, Stuttgartban, Innsbruckban és Veronában is. A salzburgi Mozarteum Egyetem professzoraként működött, majd 2017-ben visszatért Weimarba, ahol a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanít. Midori Seiler 2015-ben megkapta Szászország Mozart-díját „Wolfgang Amadeus Mozart műveit népszerűsítő felelősségteljes művészi és pedagógiai tevékenységének” elismeréseképpen. 2019-ben OPUS Klassik-díjat nyert „La Venezia di Anna Maria” című albumáért, amelyen a Concerto Kölnnel Vivaldi-műveket játszik.