hun/ eng
keresés
kosaram
Magyar Csaba

Magyar Csaba

nagybőgő

1982-ben született Kiskunhalason. Zenei tanulmányait csellón kezdte a balatonfüredi zeneiskolában. A nagybőgővel már Budapesten, a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában ismerkedett meg Enreiter István növendékeként. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Kubina Péter professzor tanítványaként diplomázott 2010-ben. Budapesti tanulmányaival párhuzamosan 3 évig a grazi zeneakadémián Petru Iuga professzor osztályában csiszolta tovább tudását. Zenekari tapasztalatot előbb diákzenekarokban (Kodály-Bartók Ifjúsági Világzenekar, International Orchestra Institute Attergau) majd tanulmányai alatt kisegítőként a MÁV Szimfonikusoknál, a Nemzeti Filharmonikus Zenekarban, a Magyar Állami Operaházban szerzett. 2013 óta a Magyar Állami Operaház nagybőgőszólamának tuttistája. 2010 szeptembere óta rendszeres közreműködője a Budapesti Fesztiválzenekar produkcióinak.