BFO
Budapesti Fesztiválzenekar

Dinyés Soma

billentyűs hangszerek

1975-ben született, zenei tanulmányait Budapesten végezte. 1999-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karvezetés szakán, és ezekben az években tanult Pertis Zsuzsától csembalózni is. 2012-ben szerezte meg DLA-fokozatát zeneelméletből, summa cum laude minősítéssel. 1999 óta tanít szolfézst és zeneelméletet a Bartók Béla Konzervatóriumban, 2010 óta az iskola kamarazenekarát is ő irányítja. 2001 óta régizenei kurzusok meghívott tanára. 2002–2003-ban saját együttesével (Ars Longa Ének- és Kamarazenekar) előadta J. S. Bach első lipcsei kantátaévfolyamát (54 kantáta) Budapesten, heti rendszerességgel, a komponálás sorrendjében. Egy 2005-ös Monteverdi-operaprojekt óta rendszeresen fellép a Budapesti Fesztiválzenekar barokk produkcióiban. Több budapesti kamarazenekarban és együttesben – Liszt Ferenc Kamarazenekar, Musica Profana együttes, Aura Musicale – játszik rendszeresen orgona vagy csembaló continuót. Kamarapartnerei között tudhatja Kelemen Barnabást, akivel elsősorban J. S. Bach műveit tartják repertoáron. 2007 óta tagja a historikus hangszereken játszó Solamente Naturali Bratislava kamarazenekarnak, akikkel rendszeresen turnézik Európa-szerte.

További zenészek ebből a szólamból

Összes zenész megtekintése