BFO
Budapesti Fesztiválzenekar

Csócsi Lendvai József

1944. október 21-én született Ménfőcsanakon. Apja, id. Lendvai Csócsi József neves, a Magyar Köztársaság Babérkoszorújával kitüntetett hegedűművész volt, a Rajkó zenekar főprímása. Két és fél évesen már hegedűt fogott és édesapját próbálta utánozni. 10 éves korában a kezdett játszani a Rajkó zenekarban, és itt folytatta tanulmányait is. Huszonévesen megalapította saját nevével fémjelzett zenekarát, amellyel világkörüli útra indult. 1985-ben a 100 Tagú Cigányzenekar tagja lett.

1998-ban megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét. 2005-ben a 100 Tagú Cigányzenekar alelnökévé választották. Óriási sikerrel adott koncertet Fischer Iván karmesterrel és a Budapesti Fesztiválzenekarral a New York-i Carnegie Hallban. Németországban és Franciaországban számos díjjal ismerték el zenei munkásságát. Ma is az apjától kapott, nagy becsben tartott hegedűjén játszik.

További zenészek ebből a szólamból

Összes zenész megtekintése