hun/ eng
keresés
kosaram

Berlini RIAS Kamarakórus

A 70 éve alapított RIAS Kamarakórus mára a zenekultúra szinte minden területén mértékadónak számít – legyen szó a historikus előadásmódú reneszánsz és barokk művekről, a romantikának a közönség XIX. századi hangzásvilágról alkotott elképzelését gyakran gyökeresen megváltoztató darabjairól vagy a kortárs vokális zenét újraértelmező legigényesebb világpremierekről. A „RIAS kamarakórus támogatóinak és barátainak egyesületével” együttműködésben új előadásformákat és köztes zenei előadásmódokat dolgozott ki a különféle nem szokványos berlini helyszíneken zajló „ForumKonzert”-sorozat keretében. Az utóbbi időben a ForumKonzert a csupán bennfentesek számára ismert rendezvényből kultikus eseménnyé vált.

A zenei élet élmezőnyében elfoglalt helyének köszönhetően a RIAS kamarakórus aktív és elkötelezett kulturális és társadalmi felelősségvállalásról tesz tanúbizonyságot. Csupán néhány példa a kórus kiterjedt oktatási és közösségi programjaira: „KlasseKlange” workshopok, mentorprogramok iskolai énekkarok számára, diákok által előadott koncertfelvezetők, a DIRIGENTENFORUM hallgatói számára nyújtott támogatás és a Felsőfokú Énektudományi Akadémia. Európai turnéi során és a világ főbb zenei központjaiban Németország zenei nagyköveteként jelenik meg, vendégfellépései alkalmával pedig a XXI. században is továbbviszi a német kóruskultúra értékes örökségét.

Dióhéjban: A RIAS Kamarakórus a világ tíz legjobb kórusa közé tartozik (Gramophone, 2010)

A közelmúlt és a jelen kiváló művészeti személyiségei vezető karmesteri működésük során mind nyomot hagytak a kóruson és alakítottak rajta. Uwe Gronostay (1972-1986) a historikus előadásmód alapjait fektette le, és kialakította a kamarakórus jellegzetes, egyenlő mértékben szikár és energikus hangzásvilágát. Marcus Creed (1987-2001) nevéhez fűződik a kórus nemzetközi jellegének erősítése, különösen a régi zene és a kortárs zene párosítása révén. Daniel Reuss (2003-2006) nagy hangsúlyt fektetett a modern kori klasszikus zenére, valamint szorosabbra fűzte az együttműködést a különféle hazai és külföldi partnerekkel. A kórus vezető karmesteri tisztségét 2007-től 2015 nyaráig betöltő Hans-Christoph Rademann a hangterjedelem bővítésével és a hangszínek árnyalásával tovább gazdagította a kifejezéskészletet, kiemelt figyelmet fordítva a XVII-XIX. századi német zenetörténet fontosabb darabjaira.

A kórus által bejárt művészi utat és elért nemzetközi hírnevet számos díj és kitüntetés fémjelzi, így például a Német Lemezkritikusok Díja, a Gramophone-díj, a Choc de l’Année és a Caecilia-díj. 2012-ben megkapta a Német Lemezkritikusok Díja zsűrijétől a „Nachtigall” tiszteletbeli díjat is.

A kórust tartós és gyümölcsöző együttműködés fűzi többek között René Jacobshoz, a Berlini Régizenei Akadémiához, a Freiburgi Barokk Zenekarhoz, valamint az Alexander Liebreichand vezette Müncheni Kamarakórushoz. Emellett olyan neves karmesterekkel dolgozik együtt, mint Sir Simon Rattle, Yannick Nézet-Séguin, Andrea Marcon, Thomas Hengelbrock, Florian Helgath és Ottavio Dantone. A 2017-18-as évadtól Justin Doyle került a kórus élére vezető karmesterként és művészeti igazgatóként.

A RIAS Kamarakórus a Rundfunk Orchester und Chöre GmbH (roc berlin) együttese. Együttműködő partnerei közé tartozik továbbá a Német Rádió, a Német Szövetségi Köztársaság, Berlin állam és a Berlin-Brandenburgi Rádió.