BFO
Budapesti Fesztiválzenekar
Interjúk 2016. szeptember 22.

„Sok közös van a zenélésben és a főzésben”

Túlságosan rövid kisujja miatt nem sokon múlt, hogy Ning Fengnek valami teljesen másról szóljon az élete, mint a hegedülés. A kínai születésű, Berlinben élő művészt napjaink egyik legérzékenyebb és leglíraibb hangú szólistájaként tartják számon. Ha nem zenész lesz, valószínűleg ma híres chef vagy fotóművész. Budapesten szeptember 23-án, 24-én és 26-án hallhatjuk játszani a Budapesti Fesztiválzenekarral.

Egy korábbi interjúban említette, hogy a telefonja névjegyzékében jelenleg Fischer Iván a leghíresebb ember. Szeptemberben ismét együtt lépnek fel, ezúttal Budapesten. Milyen vele zenélni?

Igen ösztönző megtapasztalni azt, hogy egy nagyszerű zenész mennyire normális is lehet. Még tizenéves voltam, amikor először találkoztam Ivánnal. Akkor költöztem Kínából Angliába, azelőtt csak felvételekről ismertem őt. Vele mindig minden nagyon természetes és normális.
Egy igazi ritkaságot játszik majd; Dutilleux L’arbre des songes (Az álmok fája) című művét. Otthonosan érzi magát ebben a kortárs darabban?
Mindig úgy próbálok tekinteni magamra, mintha a mű része lennék. Minden darabban igyekszem otthonosan érezni magamat; ez egy ilyen munka.

Fischer azt állítja, hogy a művet az ön tolmácsolásában hallgatva senki sem jönne rá, hogy az előadó nem francia. Igaza van?

Amikor játszom, nem fontos sem a saját nemzetiségem, sem a zeneszerzőé. A zene szolgálatában állok, mindettől függetlenül.

Nem ez lesz az első alkalom, hogy Budapestre látogat; a Budapesti Fesztiválzenekaron kívül fellépett már a Liszt Ferenc Kamarazenekarral is. Vannak közös, jól felismerhető pontok a magyar muzsikusok mentalitásában?

A zene közös nyelv, és mi ezen a nyelven beszélünk egymással. Magyarországon tapinthatóan gazdag és erős a zenei hagyomány, ezt én is érzem, amikor magyarokkal zenélek együtt.

A Európai Hidak fesztiválon lép fel BFZ-vel. Ön szerint milyen eszközökkel lehet a legjobban „hidat építeni” az egyes országok között?

A zenénél nem kell jobb kommunikációs csatorna; az maga a közös nyelv. Ha például európai szerző művét játszom egy magyar zenekarral, nem érzem közben úgy, hogy én kínai zenész vagyok.

Kínában született, de Londonban tanult és most Berlinben él. Könnyű volt az út az európai kontinensig? Felteszem, meg kellett barátkozni az eltérő kulturális szokásokkal és környezettel.

Teljes mértékben – azt hiszem, bátran mondhatom, hogy a kezdet nehéz volt. Tizenhét évesen költöztem Londonba, hogy a Királyi Zeneakadémiára járjak – meg kellett tanulnom a nyelvet, meg kellett tanulnom, hogyan boldoguljak egymagam; bárkinek alakulhat úgy az élete, hogy ezekkel szembe kell néznie. Ezen felül a hegedülést is másképp tanítják Európában, mint Kínában.

Milyen a kapcsolata a szülőhazájával?

Mindig Kína lesz az otthonom. Gyakran járok vissza, évente 7-8 alkalommal; mindig kötődni fogok oda, és felelősnek érzem magam a kínai oktatás és hangversenyélet támogatásában.

A kritika minden egyes alkalommal kiemeli, hogy a játéka nagyon költői és érzelmes. Ön szerint is ezek az erősségei?

Azt teszem, amit a zene megkövetel. Van elképzelésem a különféle zenei stílusokról és ezek ábrázolásmódjáról. Ezen túl rengeteg különböző, nagyszerű zenésszel játszottam már együtt, akik mind alakítottak ezen. Legyen szó akár az egyértelműen szenvedélyes orosz vagy olasz romantikáról, vagy a líraibb hangvételű bécsi klasszicizmusról; tudatosítanom kell a különböző játékstílusokat.

Azt mondta, hogy amikor a fia megszületett, nem tudott parancsolni a könnyeinek. Az ő érkezése változtatott azon, hogyan nyúl a zenéhez?

Közvetlenül nem, de közvetetten mindenképpen. Felbukkant egy emberi lény az életemben, aki nagyon közel áll hozzám. A vele való kapcsolat egy életre megmarad, bármi is történjen. Ez befolyással van az életemre; mivel a muzsikálás az életem része, így közvetetten arra is hat.

Fontosnak tartja, hogy a gyerekek minél korábban találkozzanak a komolyzenével? Az édesapja így gondolta.

Teljes mértékben. Nem muszáj, hogy kifejezetten komolyzene legyen, maga a zene a lényeges, mindazonáltal a komolyzene a legkifinomultabb zenei műfaj.

A karrierje kis híján derékba tört, amikor az első tanára azt mondta: túl rövid a kisujja. Többször nyilatkozta már, hogy a zenészpálya nem szerepelt a tervei között, ez egyszerűen csak megtörtént. Volt bármilyen más álma?

Nem volt bennem késztetés, hogy feltétlenül ez legyen a hivatásom. Ha nem hegedülnék, valószínűleg szakács lennék. Úgy érzem, sok közös van a zenélésben és a főzésben – mindkettő művészet. Ha valaki jól dolgozik és szereti a munkáját, az mindenkinek élvezetet szerez – legyen szó az olasz konyháról, vagy a német zenéről.

Mivel tölti a szabadidejét?

Nagyon szeretek főzni és fényképezni. Megint csak azt érzem, hogy ezek között sok a hasonlóság. Szerintem ugyanolyan értékes lehet egy jól elkészített étel, mint egy fénykép, ami rengeteg emléket és érzelmet képes felidézni bennünk. Régebben sok tájképet készítettem, mert sokat utazom, de mostanában leginkább a fiamat fotózom. Bár még csak két és fél éves, nagyszerű visszanézni ezeken a képeken, hogy máris mennyit változott.

Van kedvenc magyar étele?

A gulyás és a halászlé igazán remek!

Az Európai Hidak fesztivál a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös rendezvénye

További részletek és jegyvásárlás