BFO
Budapesti Fesztiválzenekar
Egyéb 2017. március 14.

"Mindig újszerű, sosem poros"

A magyar karmester vezetésével a Budapesti Fesztiválzenekar harminc év alatt világhírű lett. A Le Temps riportja a színfalak mögött a jövő csütörtöki koncert, Mahler „Dal a Földről” című művének genfi előadása apropóján.

Budapest, 2017. január Jégtáblák sodródnak a Dunán. Szimfóniát idéző összhangban lejtik táncukat, összeállnak, szétbomlanak. Mindeközben Fischer Iván a város másik végén, egy kissé félreeső helyen Beethoven Ötödikjét próbálja. A díszlet: egy próbateremmé átalakított régimódi, rozoga, ugyanakkor bájos mozi. A stílus: szelíd, de határozott hangon beszél. Néha magyarról angolra vált. Egy népes zenészcsalád benyomását keltik, ahogy a mester köré gyűlnek, aki úgy szól hozzájuk, mintha mindig is ismerték volna egymást.

Világsiker

A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) székhelyén vagyunk. A földszinten étkező, öltözők, irodák. Az első emeleten próbál Fischer Iván a zenészeivel. Ezen a délelőttön iskolások jöttek meghallgatni az V. szimfónia próbáját. Mindannyian felismerik a híres dallamot: „Pa-pa-pa-PAAM! Pa-pa-pa-PAAM!” A karmester minden erejével a feladatra koncentrálva kíméletlen precizitást követel zenészeitől, ám mindezt anélkül, hogy nyomás alá helyezné őket. A hangzás tömör, mégis légies, a lírai részeknél hagyja érvényesülni a fafúvósokhoz hangolt vonósokat.

Magyarországon Fischer Iván felvállalt egy missziót: számos városi és vidéki kezdeményezése arra irányul, hogy a komolyzene mindenki számára elérhetővé váljon. Honfitársával, Kocsis Zoltánnal 1983-ban megalapította a Budapesti Fesztiválzenekart. A fiatal magyar zenészek legkiválóbbjaiból létrehozott, önfenntartó alakulat 1992-ben finanszírozott testületté vált. Azóta világraszóló sikereket ér el. A Gramofon magazin által a 10 legjobb európai zenekar közé sorolt BFZ játszott a bécsi Musikvereinben, az amszterdami Concertgebouwban, a luzerni KKL-ben, a londoni BBC Promson és a New York-i Carnegie Hallban.

Vajon mi a titka a karmester és a zenészek közötti szimbiózisnak? „Ő a főnök, ő dirigál és a legjobbat kell kihoznunk magunkból ̶ magyarázza Bíró Ágnes hegedűművész ̶ , ugyanakkor úgy beszél velünk, mintha az egyik zenésztársunk lenne egy kibővített kamarazenekarban.”

A „kamarazenekar” fogalma a zenekar egyik alappillére. Ahogy a próba véget ér, négy zenész elvonul egy terembe, és Mozart egyik vonósnégyesét játssza. „Olyan zenekart szerettem volna létrehozni, amelynek minden egyes tagja odaadó a zene iránt” ̶ meséli Fischer Iván. „A fiatalok kijönnek az iskolából telve ötletekkel és zenei kreativitással, ám a zenekarok addig próbálják faragni őket, amíg bábokká nem válnak.”

Különös figyelem a részletekre

Ez a fajta szolgai mentalitás idegen a magyar zenésztársadalom számára. Egy átlagos próbanap egy a bemelegítést és áthangolódást szolgáló Bach-korállal kezdődik. Fischer Iván egy teljes tételt levezényel, majd újra és újra visszatér az egyes motívumokhoz. Látni kell, ahogyan szólamról szólamra próbál. Kiemeli a fafúvósokat. Ügyel a hangzásbeli egyensúlyra: olykor hangsúlyosabbá teszi a klarinétot vagy az oboát a többi hangszerhez képest. „Látjátok a partitúrát: semmi nem jelzi a fafúvósok kiemelését. Úgy kell mégis szólniuk, hogy a hallgatóság a dallam folytonosságát érzékelje. Ezek látszólag elenyésző és nagyon finom részletek, ám számomra annál fontosabbak.”

Mindezt a tudást Fischer Iván különböző mestereknek köszönheti. Azt gondolhatnánk, hogy ez csupán magyar gyökereihez köthető, de Fischer 18 évesen csellistaként Bécsbe utazott, hogy kitanulja a karmesteri szakmát a nagy hírű Hans Swarowski mellett. „Swarowski mélyen tisztelte a zeneszerzőt. Az előadásmód önmagában nem érdekelte: bizonyos értelemben puritán volt.”

Hűség a zenésztársai iránt

Fischer Iván visszaemlékszik arra, amikor végighallgatta, ahogy Leonard Bernstein és a Bécsi Filharmonikusok Mahler szimfóniáit próbálják − „csodás volt, nagyon izgalmas, még ha nem is volt minden tökéletes” −, majd másnap Harnoncourt óráján vett részt. Képzeljük csak el a kontrasztot! Mindezen hatások, a régi zenétől egészen Mahler és Bruckner szimfonikus zenéjéig, sokat alakítottak a stílusán.

Egy olyan korban, amikor az elit zenei közösség fiatal karmestergenerációjának tagjai folyton újabb és újabb megbízásokban gondolkodnak, Fischer Iván hűséges marad a BFZ muzsikusaihoz. Önállóságra ösztönzi, és arra bátorítja őket, hogy hozzák létre saját, egyedi kamarazenekari koncertsorozatukat. Mindig odafigyel és segít. Fejérvári Zsolt, a BFZ szólónagybőgőse és szólamvezetője nagyra becsüli Fischer Iván munkamódszerét: „Mindig újszerű, sosem poros. Folyton keresi, miként lehet továbbfejleszteni a zeneműveket, még egy olyan alkotás esetében is, mint Beethoven V. szimfóniája, amelyet már évek óta játszunk együtt. A »csapatszellem« – állítja – állandó »rugalmasságra« késztet.”

Leleményes karmester

A kísérletező kedvű magyar karmester nem fél elrugaszkodni a klasszikus zenei koncertek megszokott gyakorlatától. Kapcsolatot teremt a közönséggel, elmeséli a művek történetét, sőt, akár éneklésre fogja be zenészeit a ráadásnál! „Igencsak meglepődtünk, amikor Iván először vetette fel ezt az ötletet” – mondja lelkesen Bíró Ágnes hegedűművész. „Nem mindig egyszerű, főleg, ha a szomszédod nem a világ legszebb hangjával lett megáldva, a közönség ugyanakkor értékeli. Az instrumentális zene pedig tulajdonképpen az énekhangból ered.”

A megszámlálhatatlan hangversenykörút összekovácsolta a zenészeket. A BFZ nagy rajongótáborra tett szert külföldön, többek között Angliában, ahol a zenekar igen népszerű. „Amikor a Royal Albert Hallban színpadra lépünk a BBC Proms fesztiválon, nekünk szól a taps. A közönség ismer bennünket, nem csupán a műsor miatt jön el. Ez felettébb megindító. Olyanok vagyunk, akár egy nagy család.”

Az eredeti cikk itt elérhető.