BFO
Budapesti Fesztiválzenekar
Kritikák 2019. április 09.

Lebrecht: Mahler 7. szimfóniájának Fischer Iván-féle felvétele minden idők legmeggyőzőbb interpretációja

Fischer más karmesterektől eltérően nem tesz kísérletet Mahler „szépítésére” – és eláruljuk azt is, hogyan győzött meg bennünket a Budapesti Fesztiválzenekar új Mahler-felvétele. Norman Lebrecht ötcsillagos kritikája a Budapesti Fesztiválzenekar Mahler 7. lemezéről.

Sokan a hetedik szimfóniát tartják Mahler legkevésbé megközelíthető művének. A hatodik szimfónia felkavaró pesszimizmusa után a hetedik mintha visszatérne a harmadik szimfóniára jellemző pasztorális hangvételhez úgy, hogy a rettegés és a bizonytalanság továbbra is érezhető marad. A három fő tétel közé ékelődő Éjszakai zene címen szereplő tételek talán arra a Blumine tételre emlékeztetnek, amelyet Mahler eredetileg az első szimfóniájába illesztett, majd kivett, mivel „pásztori hangulatú figyelemelterelésnek” érezte.

Hová tart Mahler a hetedik szimfóniában? Az egyetlen zeneszerző, aki első hallásra megértette, Arnold Schönberg volt, aki főhajtást tett a hetedik szimfónia textúrái felé korszakalkotó tizenkét fokú technikával komponált művében, a Szerenádban (op. 24). Schönberg a modernizmus kapuját vélte benne felfedezni; Mahler más követői azonban – köztük Bruno Walter – vezényelni sem voltak hajlandóak.

Nincs e szimfóniának olyan felvétele, amelyet tiszta szívvel ajánlhatnék. Tennstedt és Kubelik vezénylései természetesen szinte ellenállhatatlanok, Chailly második ciklusa Lipcsében pedig igen meggyőző. Így összességében hajlok rá, hogy Fischer Iván újonnan megjelent lemezét a Mahler 7. szimfóniájából készült legjobb felvételnek tekintsem.

Fischer lazán kezeli a tempót, a mélyebb rézfúvósokat néhol szinte emberfeletti teljesítményre kényszerítve, a szimfóniával pedig úgy bánik, mintha csak egy történetet mesélne el. Eredmény: egy művész életének szépítetlen körvonalazása, benne a művész botlásaival, mindenével. Fischer más karmesterektől eltérően nem tesz kísérletet Mahler „kozmetikázására”. Ha a zeneszerző egyes döntései megkérdőjelezhetőek, ám legyen! A Budapesti Fesztiválzenekar mesésen simulékony, mintha csak felfedezőúthoz csatlakozott volna, vagy egy krokodiloktól hemzsegő patak feletti rozoga hídon egyensúlyozna. Remek, ütős anyag.

Az eredeti cikket itt olvashatják el.