BFO
Budapesti Fesztiválzenekar
Egyéb 2018. április 07.

„Kiszakadás a valóságból”

„Ez már nem csupán zenélés – ez igazi misszió!” – a Budapesti Fesztiválzenekar hárfaművésze, Polónyi Ágnes leírta nekünk a leírhatatlant. Mi is az a Közösségi Hét? Ha eddig nem értettük, most minden egyértelművé válik. Fogadják szeretettel Ági személyes írását, és persze a zenekar kamaraformációit április 9. és 14. között szerte az országban.

„Már kislány koromban tudtam, hogy zenész szeretnék lenni. Mert zenélni jó, kiteljesít, olyan világba visz, ahol mindig is szerettem lenni. Kamasz korom kezdetén azonban jött a kérdés: kinek lesz jó, ha én zenész leszek? Egy orvos gyógyít, az hasznos. De a zenélés mit ad másoknak? Mit ad a táradalomnak? Az Embereknek? Aztán valahogy mégis erre terelt az élet. Valahogy mindig úgy alakult...

Az az igazság, hogy a BFZ muzsikusának lenni alapvetően kivételes dolog. Csodálatos szólisták, a legjobb koncerttermek, nagyszerű karmesterek, nyitott és igényes, igazi művész kollégák. De valami mindig hiányzott. Aztán jöttek a Közösségi Hetek. Nem a főváros, hanem sokszor kis falvak, sosem hallott települések a »világ végén«. Játszhatunk végre nekik, a hátrányos helyzetű gyerekeknek. Ez már nem csupán zenélés – ez igazi misszió! Azokhoz eljuttatni a »magas kultúrát«, akiknek esélyük sincs találkozni vele. De hogy reagálnak majd? Azért a komolyzene, hát, az ciki... vagy nem? Nem, talán csak az első pár percben.

Közösségi Hét

Aztán belemerülnek, elvarázsolódnak, átadják magukat az élménynek. Amikor a hangszer mögé ülnek, jön az igazi »Flow«. Öröm és önfeledt boldogság. Megszólal! – Sikerélmény. Kiszakadás a valóságból, a hétköznapokból. Velük örülök, velük vagyok boldog. És már tudom, ezért kellett zenésznek lennem. Ezért kerültem a BFZ-hez, mert itt adhatok, olyat, ami igazán fontos és számít.

Gyerekek. Nekem is van három. Szeretem őket, de nem csak az enyéimet. Másokét is. Mert különlegesek, nyitottak, megismételhetetlenek, őszinték. Ők a jövő!
Azon gondolkozom, hogy miért nem látja ezt mindenki? Miért nem érzik és tudják ezt az emberek? Miért nem szereti mindenki a gyerekeket? Hogy lehetséges ez? Miért van az, hogy a kirekesztetteknek/hátrányos helyzetűeknek esélyük sincs egy normális, Emberhez méltó életre? Látom, hogy Ők ugyanolyan tehetségesek, befogadóak. Csak hát a körülmények...

És ha a Közösségi Heteken belül idősek otthonában lépnék fel rendszeresen, biztosan azt írnám, szeressétek az időseket, mert Ők a mi múltunk, akiknek mindent köszönhetünk. A Zsinagóga - és templomi koncertekről meg azt, hogy szeressük a templomokat, mert az a mi szellemi gyökerünk. Az »egyszerű, hétköznapi« koncerteken pedig a közönség a jelenünk. A mi közös jelenünk!”

Az április Közösségi Hét programjait itt találják.