BFO
Budapesti Fesztiválzenekar
Egyéb 2017. február 09.

Jobbá tenni egy zaklatott világot - interjú Fischer Ivánnal

A Fesztiválzenekar épp Amerikában halmoz sikert sikerre, a Jewish Advocate Boston erről is beszélgetett Fischer Ivánnal. Susan Daniels írása.

MESÉLJEN A LEGKORÁBBI ZENEI EMLÉKÉRŐL!

Nálunk otthon, Budapesten, folyton szólt a zene. Az apám zongorázott, mindannyian tanultunk valamilyen hangszeren, pont az operával szemben laktunk és gyakran jártunk előadásokra. Sőt, még a gyerekkórusban is énekeltem. A csúcspont az volt, amikor rám osztották A varázsfuvolában a második fiú szerepét.

S VISSZATEKINTVE, MILYENNEK LÁTJA A CSALÁDJA VISZONYULÁSÁT A ZENÉHEZ?

A kultúra rendkívül fontos volt. A gyermekkorom a múzeumba járás, olvasás, színház- és koncertlátogatások jegyében telt. A legelőkelőbb helyen talán mégis a zene állt, és számunkra a zenei pálya jelentette az elképzelhető legjobb jövőt. A szüleim, akik Budapesten bujkálva élték túl a holokausztot, csodás életet akartak biztosítani számunkra, és mi a kommunizmus ellenére is a zene és az irodalom álomszerű világában éltünk.

MI VONZOTTA ÖNT A ZENÉHEZ?

Ez sosem volt kérdés. Születésem óta zene vett körül.

MI SARKALLTA A BUDAPESTI FESZTIVÁLZENEKAR MEGALAPÍTÁSÁRA?

Idealista beállítottságomból kifolyólag a legtöbb zenekart fásultnak, motiválatlannak érzem. Az álmom egy olyan zenekar létrehozása volt, amely jóval mélyebb odaadást feltételez; olyan, mint egy kibővített vonósnégyes.

HOGYAN ZAJLANAK A PRÓBÁK?

Meglátásom szerint a legtöbb zenekar a karmester utasításaira és a pontos kivitelezésre koncentrál, nálunk viszont másképp folynak a dolgok. Közösen gyakoroljuk a darabokat, sokat mesélek azok jelentéséről és hátteréről, ugyanakkor a zenészektől érkező ötleteket is meghallgatom.

MONDANA PÉLDÁT A PRÓBÁKON ELHANGZÓ KEDVELT KISZÓLÁSAIRA?

Jó néhány éve ismerjük egymást, így minden sokkal személyesebb. Egy másik zenekarban azt mondanám: „Halkabban kérném!”, itt viszont csak annyit mondok: „Péter, vegyél vissza magadból!”

MESÉLJEN KICSIT A BOSTONI MŰSORRÓL. MI VONZZA BEETHOVENBEN?

Amellett, hogy Beethoven a valaha élt egyik legnagyobb zseni, különleges kapcsolat fűz hozzá: a zenéjén dolgozva átalakulok, felvillanyozódom, teljesen magába szippant. Ezt nem tudom jobban megfogalmazni.

MIT SZERET ANNYIRA AZ 1. SZIMFÓNIÁBAN, A 4. ZONGORAVERSENYBEN ÉS AZ 5. SZIMFÓNIÁBAN?

A kontraszt hatalmas: míg az 1. szimfónia klasszikus mestermű, az 5. a legmélyebb tragikumból csap át önfeledt örömujjongásba. Olyan, mint egy forradalom.

MI A VÉLEMÉNYE RICHARD GOODE-RÓL?

Csodálom zenei éleslátását, különösen, ami Mozartot és Beethovent illeti. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy vele dolgozhatunk, már csak hihetetlenül gondolatébresztő elképzelései miatt is.

MI A LEGFŐBB CÉLJA A MŰSORÁVAL? 

A felszabadítás.

REMÉNYEI SZERINT MILYEN HATÁST GYAKOROL A KÖZÖNSÉGRE?

Remélhetőleg magával ragadja őket Beethoven óriási lelke, mély bensőségessége, végül pedig a drámai kirobbanás, amely a belső szabadsághoz vezet.

MESÉLJEN ARRÓL A PROJEKTJÉRŐL, AMELYNEK KERETÉBEN MAGYARORSZÁG ÖSSZES ELHAGYOTT ZSINAGÓGÁJÁBAN FELLÉPNEK!

A szándék az előítéletek csökkentése. Olyan kisvárosokba látogatunk el, ahol nem élnek már zsidók, de a zsinagóga még áll, még ha romos vagy már rég más célt szolgál is. Ingyenes hangversenyt adunk, egy rabbi pedig a kiirtott, korábban itt élő zsidó közösségről mesél a helyi lakosságnak. Ez csodás élményt jelent, a koncertek mindig teltházasak, és sokan akkor járnak életükben először a helyi zsinagógában.

MILYEN ÁLTALÁBAN A FOGADTATÁS?

Soha semmi kellemetlenséget nem tapasztaltunk, mindig hálás, szívélyes és előzékeny fogadtatásban van részünk. A közönség a rabbit is nagy érdeklődéssel hallgatja.

EDDIG HÁNY ZSINAGÓGÁBAN LÉPTEK FEL?

Megközelítőleg 15-20-ban.

HOGYAN HAT AZ ÖN ZSIDÓSÁGA MŰVÉSZI ÉRZÉKENYSÉGÉRE?

Vallását nem gyakorló, ám a zsidó identitáshoz, hagyományokhoz erősen kötődő családban nőttem fel. Számos világi zsidó család fordult a kultúra felé szinte vallásos áhítattal, amely bizonyosan segítséget nyújt.

SZERÉNYTELENSÉG NÉLKÜL – MILYEN KÜLÖNLEGES TULAJDONSÁGOKKAL RENDELKEZIK ÖN KARMESTERKÉNT? (HA A KÉRDÉST EBBEN A FORMÁBAN KÉNYELMETLENNEK ÉRZI, AZT MONDJA EL, HOGY ÖN SZERINT MÁSOK MIT VÁLASZOLNÁNAK ERRE!)

Számomra a karmesteri munka morális kötelezettségekkel is jár a zeneszerző és a hallgatóság felé. A zene iránt érzett szeretetünket és rajongásunkat próbáljuk megosztani minél több emberrel, hogy ettől jobbá, gazdagabbá váljanak.

HA ÖNNEK KÉNE MEGALKOTNIA A TÖKÉLETES EST RECEPTJÉT, MILYEN HOZZÁVALÓKRA LENNE SZÜKSÉGE?

Alapvetően minden alkalommal arra törekszem, hogy tökéletesen sikerüljön az est.

HA MINDEN ERŐFORRÁS A RENDELKEZÉSÉRE ÁLLNA, MI LENNE A KÖVETKEZŐ CÉLJA A ZENEKARRAL?

Úgy tűnik, a minket körülvevő világ egyre ingatagabbá válik. Nem csupán Magyarországon, hanem mindenütt máshol is. Teljes függetlenséget kívánnék, hogy továbbra is szabadon és biztonságban alkothassunk. Ha kívánhatnék egy tündértől, azt kérném tőle, hogy tekintse ezt a remek zenekart eszköznek ahhoz, hogy jobbá tegye zaklatott világunkat.

A ZENE MELLETT MILYEN MÁS SZENVEDÉLYE VAN?

Az olvasás, a színház és a sakk.

HOGYAN SZOKOTT LAZÍTANI?

Mindig laza vagyok.