BFO
Budapesti Fesztiválzenekar
Interjúk 2018. szeptember 24.

„Ennyire friss és életszerű felfogásban még nem hallottam a saját műveimet” - mini interjú Arvo Pärttel

A világ legtöbbet játszott élő zeneszerzője, a 83 éves Arvo Pärt azzal tisztelte meg a Budapesti Fesztiválzenekart, hogy két koncertjére is ellátogatott az Európai Hidak fesztivál alatt, hogy meghallgassa, hogy játssza az együttes a műveit Fischer Iván vezényletével. A mester egy próbán is részt vett, ahol együtt finomhangolta a darabokat a BFZ-vel. Pärt évek óta nem ad interjút senkinek – nekünk most sikerült szóra bírnunk néhány kérdés erejéig.

Azért utazott Magyarországra, hogy meghallgassa, hogyan játssza a Budapesti Fesztiválzenekar a műveit. Milyen volt meghallgatni az alkotásait itt, Budapesten, a Müpa nagytermében?

Arvo Pärt: Igazán nagyon tetszett, de számítottam erre, mert már évekkel ezelőtt is hallottam, ahogy a Fesztiválzenekar muzsikusai Fischer Iván vezényletével előadják a műveimet. Ezt a mostani előadást pedig egy hosszú felkészülés előzte meg, mert Fischer Ivánnal már Berlinben végiggondoltuk és megbeszéltük a darabokat. Mindkét mű előadásától el vagyok ragadtatva, mert azt éreztem, hogy Iván keze nyomán ezek a kompozíciók új életre kelnek, más a hatásuk, mint amit eddig tapasztalhattam. Minden koncert más, így az a két hangverseny sem volt egyforma, amin részt vettem (szeptember 21-én és 22-én – a szerk.). Mindkettő tetszett, de mindkettő tudott újat mondani. Azt hiszem, ennek a különleges színvonalnak a titka a BFZ egyedülállóan egymásra hangolt közösségében rejlik. Ők együtt pontosan értik, ami ezekben a darabokban benne rejlik. A szívük és szellemük úgy van összehangolva, hogy tökéletesen tudják, hogyan kell interpretálni és főleg életre kelteni, amit leírtam. Ennyire friss és életszerű felfogásban még nem hallottam a saját műveimet megszólalni. Ami még talán ennél is fontosabb, az az eredetiség és a kreativitás, ahogyan a BFZ muzsikusai és Fischer Iván a darabot értelmezik. De ne értse félre, ez nem azt jelenti, hogy bármit átalakítanának abból, amit én gondoltam, csak éppen hozzá tudnak tenni valamit, amitől ez még emelkedettebbé válik. Szinte együtt lélegeznek a zeneművel.

Arvo Pärt és Fischer Iván

Vajon mivel lehet magyarázható, hogy ennyire jól „beletaláltak” az Arvo Pärt által elképzelt zenei világba?

A.P.: Igazából nem tudom, lehet, hogy a levegő, a hangulat, a sok szép koncert, amit már maguk mögött tudnak… senki sem tudja a választ.

Azt hallottam, hogy Ön rendkívül rugalmas. Amikor felmerült, hogy Sylvia Schwartz, a világhírű spanyol énekesnő hangszálproblémái miatt nem biztos, hogy el tudja énekelni a budapesti koncerteken az Ön által megírt, Como cierva sedienta művet, néhány hangot átalakított, hogy Sylviának könnyebb legyen a dolga. Ez hogy történt?

A.P.: Nem egészen így történt, a művet nem írtam át, de a dinamikát és még néhány apróságot valóban átalakítottam, mert Sylvia Schwartz olyan fantasztikus szoprán énekesnő, hogy nála jobban senki sem tudta volna előadni a Como cierva sedientat. Nagyon boldog vagyok, hogy eljött, és annak is örülök, hogy személyesen meghallgathattam.

Az Európai Hidak fesztivál a BFZ és a Müpa közös rendezvénye.

További képek a linkre kattintva.

Fotók: Pályi Zsófia/Müpa és Kurcsák István/BFZ