BFO
Budapesti Fesztiválzenekar
Kritikák 2019. február 27.

Egy „kaméleon” színváltásai

Fischer karmesteri invenciója Stravinskyhoz méltón tele van leleménnyel, új iránti fogékonysággal, kombinatorikus képességgel és humorral. Apróság, hogy a műsort indító Négy norvég kép csupán koncertmesteri intésre, karmester nélkül indul, s maga a dirigens is csak az Intrada első ütemeire masíroz be a színpadra, mosolyogva véve át a már elkezdődött mű irányítását – apróság, de üzenetet hordoz: a szabad kísérletező szellem, a nonkonformizmus üdvözletét. Hogyan is lehetne másképp játszani Stravinskyt, mint nonkonform módon? Csengery Kristóf kritikája az Élet és Irodalomban jelent meg.

Igor Stravinskyt kortársai közül sokan elismerték, becsülték, például Debussy, Ravel. Bartók érdeklődött iránta, tanúsítja ezt a Tűzmadár-idézet a 2. zongoraversenyben. Mások lekicsinylőn vagy elutasítón nyilatkoztak személyéről és munkásságáról. Arnold Schönberg már-már gyűlölte. Akik szerették, maguk is az újat keresték, zenei szabadgondolkodók, nekik „semmi sem volt szent”. Akik pályatársai közül idegenkedtek tőle – nos, velük kapcsolatban nehéz a helyzet, mert nem könnyű tapintatosan megfogalmazni az ellenszenv okát. Kerülgethetjük a forró kását, de a végeredmény mégis a féltékenység, az a tehetetlen érzés, amelyet az él át, aki látja, hogy a másik felfoghatatlanul nagy tehetség, olyan óriás, akihez senki sem mérhető (az a kicsi ember!), univerzális és határtalan, a zenetörténet utolsó zsenije. Mindenesetre az egyik sztereotip vád ellene éppen a legelképesztőbb erénye volt; az, amit közhellyé koptatott sértéssel úgy fogalmaztak meg vele kapcsolatban, hogy „zenei kaméleon”. Átváltozóművész.

[...]

Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar minap hallott Stravinsky-műsora az imént vázolt átváltozóképességet demonstrálta néhány remekül kiválasztott mű segítségével. Hallottunk miniatűröket és hosszabb lélegzetű tételeket egyaránt. Megszólalt olyan alkotás, amelyet norvég népzene inspirált (Négy norvég kép), egy másik, amely oroszos és jazzes egyszerre (Scherzo à la russe), ringathattuk felsőtestünket argentín Tangó ritmusára, felhangzott a neoklasszikus Zsoltárszimfónia, amely bibliai latin textusokat zenésít meg, és amely Stravinsky hitének dokumentuma, végül a pogány szláv termékenységrítusokat újrafogalmazó Tavaszi áldozat zárta a programot. Egy tömör koncertműsorba nem lehet mindent belesűríteni, de mint cseppben a tenger, ebben az öt rövidebb-hosszabb műben is felvillant előttünk Stravinsky gondolkodásmódjának hihetetlen variabilitása, a kimeríthetetlen sokféleség, amely művészetét jellemzi.

Fischer karmesteri invenciója Stravinskyhoz méltón tele van leleménnyel, új iránti fogékonysággal, kombinatorikus képességgel és humorral.

A teljes kritikát az Élet és Irodalomban olvashatják el a linkre kattintva.