BFO
Budapesti Fesztiválzenekar
Interjúk 2019. március 21.

Cser: „Nem szoktam előre elhatározni, milyen herceg leszek”

Kedvenc szerepét, Bartók Béla Kékszakállúját énekli a következő hetekben Cser Krisztián a Budapesti Fesztiválzenekarral. Számára az ideális Judit olyan, aki rugalmasan alkalmazkodik, és akihez rugalmasan lehet alkalmazkodni. Ezúttal Vizin Viktóriával sétálnak végig azokon a bizonyos ajtókon. Interjúnk a „bársonyos hangú basszussal”.

Nem először lép fel a Budapesti Fesztiválzenekarral, az első alkalommal Fischer Iván A vörös tehén című operájában a 92 éves Kossuth Lajost alakította. Hogy emlékszik erre?

Cser Krisztián: Nagyon jó emlék... bár annyira jó volt a kosztüm és a smink, hogy még a saját anyám sem ismert fel! Az igazán nagy élmény persze az volt, hogy életemben először énekelhettem a Fesztiválzenekarral, ráadásul Fischer Iván saját darabjában. Emellett Ascher Tamás rendező olyan kiváló instrukciókat adott erre a viszonylag rövid, de hálás szerepre, hogy úgy éreztem, jól sikerült. Fischer Ivánnal is volt alkalmam néhányszor hosszabban beszélgetni, és mivel már régóta vágytam arra, hogy egyszer majd a BFZ-vel dolgozhatok, ez nagyon jól esett. A szerep egyébként szerintem nagyon jól van elhelyezve a darabban, szinte a metszéspontjában, úgyhogy a közönség várakozással figyelhette, amit előadtam. Színészileg nagyon jó szerep volt, éneklés szempontjából pedig egyáltalán nem volt nehéz.

Amit most fog énekelni, Bartók Kékszakállúját, egyáltalán nem könnyű szerep, sokkal komolyabb és nehezebb feladat lehet, még ha nem is először énekli ezt a Bartók-operát. A korábbiakról sok jó kritikát lehetett olvasni. Hogyan készül a mostani koncertekre?

Cs.K.: Megmondom őszintén, hogy a kritikákkal nem nagyon foglalkozom. Pláne az itthoni kritikákkal, mert azokról általában előre tudom, hogy mit fognak tartalmazni. A darab tele van ellentmondással, amit az énekesnek pontosan meg kell jelenítenie. De nagyon fontos, hogy ott legyen mellette egy olyan kitűnő zenekar, mint például a BFZ, amely tele van színekkel és ezeket a „nagy varázsló” minden alkalommal újra keveri.

Fischer Ivánhoz nagyon közel áll ez a Bartók-mű. Ön mennyire érzi otthonosan saját magát, amikor ezt a szerepet kell eljátszania, illetve elénekelnie?

Cs.K.: Számomra a legkedvesebb darab, amelyben a pályám során felléptem. Lehet, hogy hülyén hangzik és sokan vannak így ezzel, de úgy érzem, mintha nekem írta volna a szerző. Ezt egyetlen más szerepnél sem éreztem ennyire, pedig minegyikbe maximálisan megpróbálom belehelyezni magam. A Kékszakállú furcsa története minden alkalommal magával ragad, miközben azt érzem, hogy minden egyes új fellépés esetén mást jelent számomra.  Ahhoz tudnám hasonlítani, amikor az ABC betűit tesszük egymás mellé. Ugyanazokkal betűkkel vagy szavakkal teljesen más szöveget tudunk leírni. És így érzem a Kékszakállú esetében is, hogy mindannyiszor máshová tehetjük a hangsúlyokat, amitől ugyanaz a zenemű egészen mássá tud válni. Mint egy nagy fa, amely ezerfelé ágazik és tőlem függ, hogy melyik ág felé haladok tovább.

Az mitől függ, hogy melyiket választja az elágazások közül?

Cs.K.: Nagyon sok mindentől. Talán még attól is, hogy hogyan ébredek fel, hogy aznap – mondjuk rossz esetben – összevesztem-e a feleségemmel, vagy hogy hogy érzem magam. Aztán persze nagyon fontos, hogy ki énekeli Juditot. Eddig már tíz Judittal énekeltem, és mindegyikük egészen másként fogta fel a darabot.

Ki számít „jó” Juditnak?

Cs.K.: Aki rugalmasan tud alkalmazkodni és akihez én is rugalmasan tudok alkalmazkodni. Hiszen ez a történet a férfi és a nő kapcsolatáról szól. Nincsen leosztva előre, hogy ki mit csinálhat, vagy mit nem. A keret persze megvan, hisz ott a csodálatos zene és a kiváló szöveg, azon belül viszont szabadon mozoghatunk.

Az egyik előadásáról azt írta egy kritikus, hogy „Cser Krisztián mély, bársonyos basszus hangjából vészjósló gyengédség, freudi zűrzavar és titokzatosság áradt” – egyetért ezzel a megfogalmazással?

Cs.K.: Ezt egy angol lapban írták és valószínűleg igazuk volt. De ahogy mondtam, szerintem minden előadásban másként énekelem a Kékszakállút. Tudatosan nem szoktam előre elhatározni, hogy milyen herceg leszek. Miközben persze az ellentmondás, ami ebben a kritikus mondatban is benne van, nagyon is jellemzi Bartók egyfelvonásosát és az az előadó dolga, hogy ezt megjelenítse.

Vizin Viktóriával már lépett fel közös darabban, de Kékszakállút még nem énekeltek együtt. Viszont van egy érdekes képsorozat, amelyben a bartóki két szerepet jelenítik meg. Mintha a most rövidesen bemutatandó fellépésre készülnének. Ez hogy alakult?

Cs.K.: Vizin Viktóriát nagyon régről ismerem. Én szegedi vagyok, ő pedig Szegeden végzett és anyám barátnője volt, így gyakran jött hozzánk. Én akkor még nem készültem énekesnek.

Fizikus akart lenni, jól tudom?

Cs.K.: Igen, eredetileg annak készültem. És Viki már jónevű énekesnőként nagy hatással volt rám. Úgyhogy a kapcsolatunk régóta erős. Így aztán néhány éve egy fotográfus arra kért mindkettőnket, hogy a Kékszakállú herceg vára hét ajtaja mellett a megfelelő jelenetek gondolatainak felidézésével készíthessen rólunk egy képsorozatot. Így készült az a fotósorozat, ami látható a neten és ami biztos, hogy sokat jelent a mostani készülésben is.

A Budapesti Fesztiválzenekar Bartók-koncertjét március 23-án 15:30-tól élőben közvetítjük Facebook-oldalunkon és honlapunkon.