BFO
Budapesti Fesztiválzenekar
Egyéb 2017. február 22.

Az élet utat tör magának

Fischer Iván karmester az első taktustól a lelkes, álló ovációig elképesztő energiákat mozgatott meg péntek este a Hill Auditoriumban.

A színpadon volt szerencsém végigülni és meghallgatni Beethoven 9. szimfóniájának első három tételét, hogy azután talpra ugorjak, és az UMS Choral Unionnal együtt énekeljem a végén az Örömódát. Egymásra hangolódás, erő és öröm töltötte be a hangversenytermet.

Koncert közben folyton azon kaptam magam, hogy a pillanat valószerűtlenségén tűnődöm. Sok minden meggátolhatta volna, hogy létrejöjjön ez a pillanat, de végül csak eljött – micsoda ajándék, mennyire szükségünk volt erre!

A Budapesti Fesztiválzenekar hajszál híján nem utazhatott be az Egyesült Államokba, hogy megtartsa lekötött fellépéseit. Egyik muzsikusuk kettős, magyar–iraki állampolgár. Elvben nem léphetett volna be az USA területére a nemrég elnöki rendelettel bevezetett beutazási tilalom miatt. Fischer Iván és a zenekar közössége nem voltak hajlandók otthon hagyni barátjukat és kollégájukat, így aztán kemény küzdelemben kellett kiállniuk mellette. Az ügy kimenetele meglehetősen bizonytalan volt, de végül a friss bírói határozat eredményeképpen teljes zenekarként érkezhettek meg az országba.

Fischer Iván semmiképp sem hagyta volna bajban a kollégáját, hiszen tudja, mekkora károkat okoz a diszkrimináció. Személyesen is tapasztalta, milyen borzalmas ajtókat nyithat meg. Fischer a nagyszüleit a holokausztban vesztette el.

Akkor is ez jutott eszembe, amikor péntek este vezényelni kezdett. Elképesztő muzikalitásán túl Fischer arról is híres, hogy a zenekarával olyan települések elhagyott zsinagógáiban lép fel, amelyek zsidó közösségeit deportálták és kiirtották.

Figyeltem, ahogy péntek este útjára indította a zenét, és elképzeltem a nagyszüleit, akik nyilván igazi csodának tartanák őt – de hát az is.

Elég az hozzá, hogy fent voltunk a színpadon, hogy életre keltsük a zenét. Nem volt szükségszerű, hogy eljussunk ehhez a rendkívüli pillanathoz, de szerencsére megtörtént.

A zene valóban életre kelt.

Nagy lelkesedéssel adtuk elő Beethoven 9. szimfóniáját. Mi már mind megszoktuk Beethoven jellegzetes hangját, de annak idején a zenéje igen sok szabályt hágott át. Nem illett bele semmiféle skatulyába, amitől az emberek aggodalomba vagy ámulatba estek, vagy ráismertek saját szabályszerűtlenségeikre.

És a legvalószínűtlenebb körülményről se feledkezzünk meg: arról, hogy ezt a nagyszerű, örömet sugárzó, bonyolult 9. szimfóniát Beethoven már hallásának teljes elvesztése után komponálta. Egy süket embertől kaptuk meg a hallás ajándékát – Beethoven méltán híres erről.

Péntek este ismét hallhattuk, a végén pedig mindenki lelkesen talpra ugrott, és dörgő tapsban tört ki. Miközben az életünk csupa bizonytalanság, ránk talált az öröm, amiről egy csacsi emlék jutott eszembe. Furcsának tűnhet, hogy a magasztos Beethovenről a különc Jeff Goldblum ugrik be nekem, de nem tehetek róla, így történt péntek este. Egyszer csak magam előtt láttam a Jurassic Park jelenetét, amelyben dr. Ian Malcolm váratlanul azokra a dinoszaurusztojásokra bukkan a szigeten. „Az élet utat tör magának” – mondja.

Szerintem is így van. Akármilyen bajt vagy traumát okozunk szünet nélkül a világban, a végén az élet utat tör magának.

Az eredeti cikket itt olvashatják el.