BFO
Budapesti Fesztiválzenekar
Kritikák 2018. március 20.

Az élet sava, borsa, sója

A Falstaff előadása elementáris, már-már azt merem mondani, hogy zseniális, a Müpában, a Budapesti Fesztiválzenekarral közös produkcióban. Vaskos és éteri, fölöttébb szellemes, ugyanakkor líraian szép, az énekesek jó színészeknek is mutatkoznak, a zenekar tagjai is dalra fakadnak, akár jelmezt is öltenek, sőt többen el hagyják pulpitusukat, hogy ne csak muzsikusként vegyenek részt a nagy-nagy mókában, amiben Fischer Iván sem csupán karmesterként jeleskedik. Bóka Gábor kritikája.

Láthatóan mindenki halálra élvezi amit csinál, valószínűleg ez a legfőbb titka ennek a csodálatos produkciónak, ami után annyi fülig érő szájú ember volt látható, kisimult vonásokkal, hogy az csodaszámba megy. Még sokáig lehetett a föld felett lebegni, hogy hát ennyire összejöhet minden, persze csak néha-néha.

No jó, azért az öreg Verdi is megteremtette az alapokat az operájával. Már azután, hogy felhagyott az operakomponálással, Arrigo Boito szövegíró azért csak kipréselte ezt a remekművet belőle, amiben igen bölcs derűvel még egy hatalmasat röhög a világon, miközben alkotásának minden hangjában ott van az életszeretet. Ahogy Falstaff figurájában is. Ez az epikureus, minden tekintetben nagy étvágyú, borvirágos orrú, a női nemért és bármilyen élvezetért rajongó, óriási energiájú, bámulatos fazon, valamennyi ballépésével, hazugságával, önimádatával együtt, maga a szétáradó, örömteli élet. Az élet sava, borsa, sója. És hát az őt ezúttal megtestesítő Nicola Alaimo, aki már a leghíresebb helyeken fel is lépett ebben a szerepben, mintha eleve Falstaffnak született volna. Nem úgy válik azzá, hogy párnákkal kell kitömködni, és aztán látjuk a pipaszár lábait, nem, nem ő tényleg kövér, de közben fürge is, gyors észjárású, fölöttébb szellemes, a hangja pedig igencsak betölti a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet.

Ahogy a többiek hangja és személyisége ugyancsak. Mintha igazi társulatot alkotnának, olyan harmonikusan, összecsiszoltan játszanak együtt. És nem csak egymással, hanem a zenekarral is, amelyik szintén a pódiumon helyezkedik el, csaknem összeolvad a szereplőkkel, élő díszletként is szolgál, a tagjai alkalmanként szereplőkké válnak.

A teljes kritikát ezen a linken olvashatják el!

Az operaelőadás fotóit Horváth Judit készítette.