BFO
Budapesti Fesztiválzenekar
Kritikák 2019. január 08.

Amikor a zenekarnak is hatalmas élvezet, hogy játszik

Bár Takács-Nagy és együttese a koncerten mindvégig a tőlük megszokott igényességgel, magas színvonalon teljesített, az estet kétségtelenül a nyitánnyal hangulatában és zenei gesztusaiban közeli rokonságot mutató c-moll szimfónia finoman megmunkált, ugyanakkor hallatlan erőt sugárzó interpretációja koronázta meg. Mona Dániel kritikája a Muzsikában a Budapesti Fesztiválzenekar Haydn-Mozart Plusz koncertjéről.

A koncert- és lemezkritikák ritkán térnek ki a produkciókhoz mellékelt kísérőfüzetek értékelésére - ha mégis, a recenzens akkor is inkább a hiányosságokra, pontatlanságokra hívja fel a figyelmet, a jóról hajlamos elfeledkezni. Pedig egy igényesen szerkesztett, jól megírt kísérőfüzet értékes kiegészítője lehet a hangzó élménynek. A Budapesti Fesztiválzenekar a tőle megszokott módon ezen a téren sem okoz csalódást: kiadványai rendkívül informatívak, és többet kínálnak a hagyományos műismertetésnél. A darabokról szóló nívós és lényegre törő tájékoztató mellett a rövid művészeti, történelmi és társadalmi kitekintő segít az elhangzó kompozíciók tágabb kontextusba helyezésében, és azt is megtudhatjuk, hogy a műsorszámok mikor hangzottak el utoljára a zenekar tolmácsolásában. Ez utóbbi látszólag talán fölösleges statisztikának tűnhet, valójában azonban izgalmas adalékul szolgál a közönség számára. A legutóbbi hangversenyükön például a felcsendülő öt számból mindössze kettőt játszottak korábban is, a többit most hallhattuk tőlük először.

Az első ránézésre hagyományos módon szerkesztett műsor - a két klasszikus blokk egy romantikus versenyművet fog közre - valójában egy belső összefüggéseket rejtő, átgondolt és izgalmas válogatást kínált. A program a közismert és a ritkábban játszott kompozíciók harmonikus ötvözetét adta: az est első felében Mozart D-dúr divertimentója (K. 136) és G-dúr szimfóniája (K. 318), valamint Richard Strauss 1., Esz-dúr kürtversenye hangzott el, a második részben pedig Haydntól A lakatlan sziget című opera nyitányát és a c-moll szimfóniát (Hob. I:52) hallhattuk. Az együttest - ahogy azt a Haydn-Mozart Plusz sorozat koncertjein megszokhattuk - ezúttal is Takács-Nagy Gábor dirigálta. Talán a kamarazenész múltnak is köszönhető a karmester vezénylési stílusának egész kivételes szuggesztivitása: egyszerű, mégis rendkívül kifejező mozdulatai amellett, hogy részletekbe menő precizitásról tanúskodnak, egyúttal a struktúra nagyobb egységeit is világossá teszik. Színpadi jelenlétének legfőbb karakterisztikuma mégis magával ragadó személyiségének két alappillére: hallatlan dinamizmusa és a zene iránti rajongása.

November 10., Zeneakadémia

A teljes kritikát a linkre kattintva olvashatják el.