BFO
Budapesti Fesztiválzenekar
Egyéb 2016. december 13.

A hangexpedíció

Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar, valamint a neves szólista, Leonidas Kavakos a frankfurti Alte Operben adott közös hangversenyt. Judith von Sternburg kritikája a Frankfurter Rundschauban.

Az athéni születésű hegedűművész a legszerényebb szólista, akit el lehet képzelni. A külsejére nem fordít sok gondot, az van rajta, ami a fellépéshez éppen rendelkezésre állt (fekete nadrág, sötétkék ing, nem éppen a fellépés előtt fél órával vasalva), és játék közben kevesebbet mozog, mint némelyik hangversenymester.

A szenzáció egyes egyedül abban áll, amit hallhatunk tőle: ezen az estén Bartók Béla II. hegedűversenyét (1937/38), amely tökéletesen megfelel hűvös és kutató virtuozitásának. Vibratók nélküli energia, vakmerő, a semmiből előtörő futamok, fergeteges kadencia, amelyben mégsem önmagára hívja fel a figyelmet, misztikus hangképzések, amelyekre kalandos árnyalatok vetődnek: Kavakos valóságos hangexpedíciót tár elénk, nem egyszerűen a szépséget keresi, hanem valami újat szeretne felfedezni, és ebben is tökéletesen illeszkedik a zeneszerzőhöz.

Kísérője ezen az estén a frankfurti Alte Operben a Budapesti Fesztiválzenekar, amelynek hárfaművésznője közvetlenül Kavakos mögött foglalt helyet második szólistává előlépve, és az előadás elején az egyedülálló és öntörvényű mű ütemét is meghatározva. Fischer Iván, aki 1983-ban másodmagával alapította a zenekart, tökéletesen kiegészítette Kavakost: egyszerű, nem túldramatizált gesztusokkal irányított az összetett hangáradatban. Fischer Iván olyan karmester, aki szívesen mosolyog munka közben. Zenekarának tagjaival régóta ismerik és jól meg is értik egymást.

Egyebekben minden az egyéni hangzásvilágot szolgálta: a nagybőgők egész este a zenekar mögött álltak. Franz Schubert V. szimfóniájának előadásához a fafúvósok kis szólócsoportként gyűltek a karmester köré, ez különösen hatásos volt. A fuvolista pedig visszafogottan, mégis csodálatosan ragyogott.

Schubert körülölelte Bartókot. Elsőként a Rosamunda-nyitány – eredetileg A varázshárfa című melodráma nyitánya – (1820) friss előadására került sor, és érdekes volt megtapasztalni, mennyire készen állt már a hárfa a hegedűversenyre. A szünet után Bartók Magyar képei (1931) hangzottak el. A darabokban (Medvetánc, Kicsit ázottan) rejlő elbeszéléseket Fischer és zenészei finom humorral és lendületesen adták elő. Közvetlenül ezután hangzott el Schubert V. szimfóniája (1816) ízléses előadásban, a jól ismert lágy harmóniákra váltás nem volt könnyű a közel száz évvel fiatalabb mű után.

Kavakos ráadásként Bachot játszott, szenzációsan harmonikusan, előadását azonban kínos beletapsolás zavarta meg. Az est lezárásaként a zenekar tagjai elragadóan adták elő Schubert „Angyalok kórusa” című művét.