BFO
Budapesti Fesztiválzenekar
Kritikák 2016. május 24.

A BFZ és Fischer "mesésen éber és leleményes volt"

A „koncertszerű előadás” mostantól mást jelent. Általában ez legjobb esetben is valamiféle fényjátékot takar, esetleg az énekesektől némi kezdetleges színjátszást is láthatunk, de akkor már „félig szcenírozott előadás” a neve. A Fischer által rendezett Varázsfuvola azonban ennél sokkal többet nyújtott. A jelenleg is tartó turnén Abu-Dzabitól Amsterdamig fellépnek az előadással. A Financial Times cikke.

Fischer Ivánnak és a Budapesti Fesztiválzenekarnak kellett megmutatnia, milyen lehetőségek rejlenek az operajátszásra a 2007-ben felújított Royal Festival Hallban. Az ő Varázsfuvolájuk közelebb járt egy teljesen színpadra vitt előadáshoz. Hogy viszik városról városra? Hány nap előkészület szükséges hozzá?

Be kell vallanom, hogy egy békát azért le kellett nyelni. A történetmesélés eszköze egy óriási színes képeskönyv volt, amelynek oldalait egy vászonra vetítették. Az egyébként színvonalas képek stílusa sajnos szemérmetlenül álomgyárra hajazott. Tündérkertek tele virággal és pillangókkal, majd ennivaló állatkák vigyorogtak ránk az aljnövényzetből. Papagenónak és Papagenának tucatnyi gyereke nőtt ki a rajzokon. Aki Mozart operáját a sokrétű humor és a filozófiai mélység mesterműveként értékeli, itt összeszorította a fogát.

A szándék viszont megsüvegelendő. Az előadás különféle elemei jól összeálltak, az énekesek és színészek dupla szereposztásának köszönhetően a prózai részeket angolul mondták.

A színpadot lejjebb eresztették, így zenekari árok jött létre. A második felvonás ötletesen azzal indult, hogy a zenekar láthatatlanul kezdett játszani a vetítővászon mögül, amelyen a templomi szertartás árnyai látszottak. A muzsikusok ezután visszatértek az árokba, majd a fináléban ismét feltűntek a színpadon.

Jó volt a szereposztás. Bernhard Richter hősiességet megtestesítő Taminója tiszta hangú Paminára lelt Hanna-Elisabeth Müllerben. Hanno Müller-Brachmann nagy tapasztalattal hozta Papagenót. Mandy Fredrich az Éj királynőjének legtöbb magas hangját magabiztosan eltalálta, Cser Krisztián pedig komoly Sarastrót énekelt. A színészek kevésbé voltak meggyőzőek – a dialógusok enyhén szólva is sziruposak voltak – bár a színészek szereposztása feltehetőleg városról városra változik.

De a lényeg, hogy Fischer és a Budapesti Fesztiválzenekar szokásához híven mesésen éber és leleményes volt. Kétségtelenül megérte jegyet venni az előadásra.