Júniusban új koncertsorozatot indítottunk el: nyolc nap alatt összesen 224 szerenádot adunk a budapestieknek. Már az első hétvége is óriási élmény volt, hiszen újra személyesen találkozhattunk a közönségünkkel, és rengeteg kedves és új embert ismerhettünk meg. Régi rajongónktól, Istvántól kaptuk az alábbi levelet, amit az ő engedélyével osztunk meg Önökkel. Akiknek a levél szól: Bodó Antónia, Gulyás Emese, Molnár Noémi és Mózes Anikó hegedűművészek.
"Tisztelt Művésznők! A minap láttam és hallottam a Telemann minikoncertet, engedjék meg, hogy pár szóban kommentáljam. Jómagam a legkevésbé sem vagyok egy szentimentális széplélek, de a járvány alatt azért felcsaptam önkéntesnek, fel s alá trappoltam a városban, ételt, maszkot, miegymást vittem el karanténba zárt honpolgároknak és honleányoknak.
Sokszor láttam az örömöt, ha valakihez elvittünk valamit, amire nagy szüksége volt. Aztán 7-én álldogáltam a gangon, hallgattam a két Telemann-darabot, és az volt az érzésem, hogy most van az a pillanat, amikor énhozzám jöttek el, és énnekem hoztak el valamit, amire nagy szükségem van! Szóval ujjongtam magamban! Persze a karantén alatt sem nélkülöztük a gépzenét, de nincs az a hifi holmi, ami vissza tudná adni akár egyetlen hegedű élő hangját.
Az utolsó élő koncerten a Zeneakadémián voltam március elején, aztán a teljes nihil, potyogtak a kukába a márciusra, áprilisra, májusra váltott hangversenyjegyek. Amióta az eszemet tudom, barokkrajongó vagyok, Telemann pediglen különös kedvencem. Sok helyen hallottam már a világban barokk muzsikát előadni, de egy gangos bérház sárga keramitkockáin még soha.
Nem is szeretném tovább szaporítani a szót, úgy jött ez a koncert, mint egy pohár jégbe hűtött ásványvíz valami átkozott forró sivatagban. Kár, hogy ilyen rövid volt, simán elhallgattam volna még 3-4 óráig! Egyszóval köszönöm!"
